[1]
2
3
4
5
6
Bácsalmási siker a Nemzeti Vágtán
Hétfő este befejeződött a második alkalommal megrendezett Nemzeti Vágta. A budapesti Hősök terén Bácsalmás versenyzője emelhette magasba a győztesnek járó huszárszablyát, és vihette haza településének a 30 millió forintos fődíjat. A második helyet Nyíregyháza, a harmadik helyet pedig Esztergom szerezte meg. A háromnapos országimázs-fesztiválra idén is több mint százezren voltak kíváncsiak.
tovább »
Lezajlottak a Nemzeti Vágta előfutamai
Pünkösd vasárnapján délelőtt ünnepélyes felvonulással kezdődött a Nemzeti Vágta. Településük zászlajával vonultak fel a 90 település képviseletében rajthoz álló lovasok. A versenyzők esküt tettek a Vágta főkapitánya, Székely Tibor előtt, hogy küzdelmükben az „Erőt, tisztességet!” huszárjelmondat szelleméhez tartják magukat.
tovább »
Kiosztották a „Kicsihősöm” díjakat
Balatoni osztálykirándulással, biciklikkel, fényképezőgéppel, könyvcsomagokkal múzeumi tárlatvezetéssel, RTL Klubos székházlátogatással és megannyi értékes ajándékkal gazdagabban térhettek haza a lelkes gyerekek a Nemzeti Vágtáról. Vasárnap délután a „Kicsihősöm” rajzpályázat zsűritagjai eredményt hirdettek
tovább »