![]() |
|
VERSENYSZABÁLYZATVERSENYSZABÁLYZAT
E versenyszabályzat a Vágta G.T. Kft. által 2010. június 5-én és június 6-án a budapesti Hősök terén rendezett síkversenyek lefutását szabályozza, és kiegészíti a Nemzeti Vágta versenykiírásában foglaltakat.
START 1. A lovak bemutatása után a verseny résztvevői a lóápolók vezetésével lépésben a starthelyhez vonulnak, ahol a starter további utasításáig a kisorsolt startszám szerinti sorrendben köröznek. 2. A starter „starthoz” felszólítására a lovak a segédstarter irányításával a startvonaltól kb. 5 méterre egyvonalban felsorakoznak - a belső korláttól a kisorsolt startszám szerint növekvő sorrendben. Ezután a résztvevők – immár a lóápolók segítsége nélkül – lépésben a startvonal felé közelednek. 3. A „starthoz” felszólítást követően a starter zászlaját jól látható módon a feje fölé emeli, ezzel jelezve, hogy a start elkezdődött. 4. Miután a lovak az előírt rend szerint közelítenek a startvonalhoz, a starter „start” felkiáltással egy időben a startgumit elengedi, és kezdetét veszi a verseny. 5. Ha a starter megítélése szerint a startot lényeges momentum nem zavarta meg, néhány pillanat múlva lecsapja a zászlót, ezzel jelezve, hogy a start érvényes. 6. Ha egy ló a „start” vezényszó után oldalra kitör, állva marad, kihátrál vagy eldobja magát és emiatt hátrányra tesz szert, az indulást érvényesnek kell tekinteni. 7. Ha egy ló a „starthoz” felszólítás után eltelt 3 percen belül nem foglalja el helyét az előírt rend szerint vagy beálláskor túlzottan ideges magatartásával veszélyezteti az ellenfelek vagy a közönség testi épségét, úgy a Versenybíróság jogosult az illető résztvevő versenyből való kizárására. 8. Ha egy ló a „start” vezényszó előtt áttöri a gumiszalagot, elszáguld, lovasát ledobja, úgy a Versenybíróság az illető lovat a további versenyzéstől eltiltja, és miután az eltiltott résztvevő elhagyja a pályát, a starter új startot rendel el. 9. Érvénytelen start esetén a starter zászlaját jól láthatóan lengeti, aminek láttán a szakaszbírók is lengetni kezdik zászlójukat, ezzel jelezve a résztvevők számára, hogy a start érvénytelen. Érvénytelen start esetén a résztvevők feltartanak, majd a menetirányt továbbra is megtartva visszatérnek a starthelyhez, ahol a starter további utasításáig lépésben köröznek. 9/b. A starter döntése ellen fellebbezésnek nincs helye.
VERSENY 10. A futamban vágta jármódban, egymás akadályozása nélkül kell részt venni. 11. Különösen akadályozásnak minősül és kizárást von maga után: 11/b. Nem minősül akadályozásnak a pálya ideális ívén való lovaglás, és a versenyben elfoglalt pozíció ily módon való megőrzése. Ez nem vonatkozik a lekörözött versenyzőre, akinek a pálya külső szélére húzódva kell biztosítania a mögötte érkezők elhaladását. 12. A verseny során a lovakat csak „kézzel” lehet lovagolni. Ostor, pálca, sarkantyú a versenyben nem használható. Szabálytalan lovaglásnak számít, és a versenyből való kizárást vonja maga után különösen: 13. Bármely olyan esemény bekövetkeztekor, amely a verseny további biztonságos, reális lefolyását lehetetlenné tenné, a Versenybíróság a versenyt azonnal leállíthatja gonggal, zászlóval, hangos bemondással. 13/b. A leállított versenyt a Versenybíróság a Versenyigazgatóval egyeztetve a versenynap folyamán megismételteti. A megismételt futamban a leállítást okozó lovas nem vehet részt, tehát azon lovasok, akik önhibájukból esnek le futam közben és ezért a versenyt leintik, az újraindított futamban nem állhatnak starthoz.
BEFUTÁS, EREDMÉNY 14. A célfotó tanulmányozására és a futam lefolyásának ellenőrzésére a Versenybíróság minden esetben 3 perces vizsgálatot tart. A vizsgálatot követően a Versenybíróság a következő intézkedéseket hozhatja: ______- a pályán mutatott befutási sorrendet jóváhagyja, ______- a szabálytalankodó résztvevő(k) kizárásával vagy hátrahelyezésével _______új befutási sorrendet állapít meg. Az így kialakult befutási sorrend a futam „hivatalos eredménye”.
ÓVÁS 15. Érvényes óvást a Versenybíróság elnökénél a csapat vezetője a futam után 3 percig jelezhet szóban, amit 50.000,- Ft óvadékkal együtt írásban kell megerősítenie és a Versenyirodán leadnia a futam után 10 percen belül. Az érvényes óvást a Fegyelmi Bizottság bírálja el. 16. Óvást a verseny eredménye ellen lehet emelni, amennyiben a lovas vagy csapatvezető úgy ítéli meg, hogy az ellenfelek valamelyike a Versenyszabályzatba ütköző módon, jogtalan előnyre tett szert az óvó féllel szemben. 17. Nem jelent óvási alapot a versenyzés során bekövetkezett véletlen esemény, amelyet a Versenybíróság nem tekint a verseny lefolyását különösen veszélyeztető tényezőnek és a versenyt nem állítja le. 18. Elutasított óvás esetén a Fegyelmi Bizottság az óvadékot visszatartja. 19. A Fegyelmi Bizottság döntése ellen fellebbezésnek nincs helye.
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 20. A lovasok vagy a kisegítő személyzet bármely tagja által a versenyrendező bármely tisztségviselőjével, vagy az ellenfelekkel szemben tanúsított sértő, durva, trágár megnyilvánulás azonnali kizárást von maga után.
Kapcsolódó oldal(ak) |

