Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Lódobogástól volt hangos a Hírös7

Múlt héten rendezték meg a Nemzeti Vágta kecskeméti előfutamát, a Hírös Vágtát, a Hírös Hét Fesztivál keretében A Rudolf Huszárlaktanyában tartott eseményen összesen 20 lovas ült nyeregbe, hogy összemérje tudását.

A huszár hagyományokra építő lovas rendezvény a huszártábor felállításával kezdődött, amelyet a Kishuszár Vágta és a Hírös Vágta előfutama követett. A szoros mezőnyben végül Kézdialmás lovasa győzedelmeskedett, a 18 éves Varga Mátyás Hiton Haragos nyergében nyerte a futamot. A második hellyel a házigazda Kecskemét városa is kvalifikálta magát a döntőbe, a megyeszékhelyet Vámos Mercédesz képviseli majd Déva Jutka nevű lovával. A dobogó harmadik fokára Panyi Mátyás állhatott fel Látrány színeiben, lova Licinio Gidran.

A kishuszárok futamában Simon Bori és Robika nevű pónija értek elsőként célba, Nyékládháza településének szerezve ezzel dicsőséget.

Az érdeklődők részt vehettek csikós lovasbemutatón, csikós versenyen, valamint a Huszárbandérium karusszel bemutatóján is. A Hírös Héten olyan programok színesítették az eseményt, mint lovas szakkiállítás és lovas vásár, illetve állatsimogató és kecskefutam.

Fotógalériánk a Hírös Vágtáról »

2019. augusztus 29.