Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Suták Vanda jogászdiplomát szerez

Már csak egy vizsga választja el Suták Vandát a jogász diplomától. A Nemzeti Vágta tavalyi nyertese és idei második helyezettje komoly célt tűzött ki maga elé: minisztériumban akar dolgozni

Suták Vanda nemcsak a lovaglást veszi komolyan, a tanulás és a karrierépítés terén hasonlóképpen elszánt és céltudatos. Ha minden tervei szerint alakul, akkor ősszel diplomát szerez a jogi egyetemen.



Októberben lesz egy államvizsgám, amelyre időben el akarok kezdeni készülni. A jogon négy tárgyból kell államvizsgázni és az egyik, a polgár - és kereskedelmi jog sajnos nem sikerült. Ezt ismétlem meg ősszel” – mesélte a nyíregyházi lány, aki bevallotta, nagyon szomorú volt, hogy nem kapott még diplomát. Mint mondta, sokat tanult, a Nemzeti Vágta ellenére alaposan felkészült az államvizsgára.

Ha megkapom a diplomát, szeretnék munkába állni. Már az egyetem előtt úgy képzeltem el, hogy egy minisztériumban dolgozom majd. Bízom benne, hogy megvalósul az álmom.” – árulta el terveit a zsoké.

Vanda évek óta Budapesten él, hétvégenként pedig gyakran hazautazik Nyíregyházára. A fővárosban a Kincsem Parkban lovagol, a galopp pályán készül fel a soron következő versenyekre. Miután idén az államvizsga miatt elmarad a nyaralás, a lóverseny-pályán kapcsolódik ki. Legtöbbször a húgával gyakorol, aki hasonlóan nagy tehetség, mint ő.

Csenge nagyon jó lovagol. Jövőre ő is szeretne indulni a Nemzeti Vágtán. Ha legyőz, azt sem bánom. Ellene tudok veszíteni” – tette hozzá Vanda.