![]() |
||
2010-ben folytatódik a Nemzeti Vágta!A rendezvény sikerességét a résztvevő Települések és a Látogatók visszajelzései, a hazai és a nemzetközi sajtóban megjelent pozitív hangvételű publikációk, és Partnereink megelégedettsége is alátámasztja. Az első két esemény elfogadottsága igazolja, hogy a Nemzeti Vágta a magyar városok, falvak és kistérségek ünnepévé tudott válni. Egy olyan újszerű esemény született, amely egyszerre kulturális seregszemle, turisztikai látványosság, és gasztronómiai fesztivál is egyben. A Nemzeti Vágta az ország lakosainak legnagyobb találkozója lett, ahol a magyar hagyományok ápolására, a magyar települések bemutatkozására, és a magyar gondolatok kulturális megjelenítésére van lehetőség. 2009. tavaszától, a Nemzeti Vágta azonban, már nem csupán egy hétvégi, országos volumenű nagy rendezvény! Számos település, kistérség, Leader csoport, közösség készül arra, hogy a budapesti szereplésén túlmenően - felismerve a Vágta kapcsolódással járó település-marketing előnyöket - saját térségében is megvalósíthassa a Nemzeti Vágta előfutamát. Az előfutamok megszervezése kiváló lehetőségeket biztosít az önkormányzatok, a szervezők számára a közösségeik lokálpatrióta érzésének ápolására, erősítésére, munkájuk helyi szintű, regionális és akár országos prezentálására, népszerűsítésére. 2010. június 5-6. Budapest, Hősök tere. A jövő évi eseményre 2009. szeptember 1-től már regisztráljuk az Önök jelentkezését. Indul a nevezés, indul a Nemzeti Vágta! Bízunk benne, hogy a korábbi regisztráció elindításával is segítségükre lehetünk, és így Önök is időben számolhatnak a nevezési díj költségével, felkészülhetnek a versengésre, és a bemutatkozásra. További információkért látogasson el honlapunkra! www.vagta.hu Nevezési igazgatónkat keresse az alábbi elérhetőségeken: Borbáth András Telefon: 06 1 336 1302; 06 20 350 73 56; Email: aborbath@vagta.hu. Nyeregbe Magyarország!
|


