Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Nemzeti Vágta a Budapesti Nemzetközi Vásáron

2009. szeptember 9 és 13 között a Vágta is jelen volt a tizenharmadik Budapesti Nemzetközi Vásáron.
A több mint tízezer látogató közül sokan felkeresték a négy méteres huszárainkkal fémjelzett pavilonunkat. Az emlékezetes, jó hangulatú tavalyi versenyről készült film láttán a vendégek szívesen betértek hozzánk. Többen a jövő évi rendezvényről kérdeztek, mások véleményeiket, javaslataikat osztották meg velünk, de voltak olyanok is, akik újra megnézték a verseny izgalmas jeleneteit.
 
Ahogy honlapunkról, hírleveleinkből értesülhettek, eddig is több országos rendezvényen vettünk és veszünk részt. Az ivádi Batyus Galopp után legközelebb szeptember 26-án a szentgyörgyvári fogathajtó versenyre kaptunk meghívást.
Szeretnénk felhívni mindenki figyelmét, hogy az országban több helyszínen is megrendezik a Nemzeti Vágta előselejtező futamait. Bármely település, régió szervezhet ilyen eseményt.
Amennyiben érdeklődnek a megrendezés felől, keressék az erre vonatkozó leírásunkat honlapunkon.
 
Célunk, hogy minél több előselejtező létrejöjjön a 2010-es budapesti verseny előtt. A kezdeményezéssel szeretnénk tovább erősíteni a magyar lovas sport iránti szeretetet és érdeklődést, amelyet a Nemzeti Vágta alapvető célkitűzésként kezel.