Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

A Sarkadi Vágta előfutamát Horpácsi Bernadett nyerte Golden Sun verseny félvérrel

Sarkad Városa a Nemzeti Vágta megalakulása óta minden alkalommal jelen volt a budapesti rendezvényeken és elsőként csatlakozott tavaly a vidéki előfutamok szervező csapatához.
A helyi szervezők odaadását és a sarkadi lovas hagyományokat ismerve a Sarkadi Tavaszi Fesztivál keretein belül megszervezett Sarkadi Vágta sikere borítékolható volt. Az egyes- kettes- Nemzetközi Amatőr Fogathajtó verseny már évtizedes hagyománnyal bír Sarkadon, összefogva a régió lovastársadalmát, beleértve a határon túli Bihar megye magyar településeit is.
A Tavaszi Fesztiválon Sarkad tersvérvárosai, az erdélyi Nagyszalonta, a romániai Snagov és a németországi Niestetal is résztvettek polgármestereik által vezetett népes delegáció kíséretében. Az előfutamokon Nagyszalonta, Szentjobb, Cséfa, Monódi, Méhkerék, Mezőgyán, Kőrösnagyharsány, Gyula, Békés, Biharugra, valamint Sarkad képviseltette magát.

A 4-5000 látogatónak két napon kresztül rendkívül szines programban volt része, többek között: lovassportot népszerűsítő showműsorban, pónifogatok vadászhajtásában, 1-es, 2-es fogatok vadászhajtásában, csikósok bográcsütő versenyében, izgalmas tombolasorsolásban, melynek fődíja egy másfél éves sárga csikó volt.

A helyszínen felállított nagyszinpadon népzenei és tánceggyüttesek előadásai váltogatták egymást. A kétnapos rendezvény záróakkordjaként a Republik együttes adott élő koncertet. A számos igényes program ellenére a sarkadi rendezvényt, talán a helyiek kedvessége és határtalan vendégszeretete teszi a legemlékezetesebbé. Tóth Imre polgármester, mint egy igazi házigazda a rendezvény minden momentumában jelen volt, irányította a protokoll eseményeket, együtt szurkolt a látogatókkal, résztvett a tombolasorsolásban, remek érzékkel hordozta a tenyerén a helyi és a külföldi vendégeket. A szervezés profizmusa a Vágta budapesti szervezőit is lenyűgözte, minden esemény jól átgondolt forgatókönyv szerint, percnyi pontossággal, remek hangulatban követte egymást. Külön színfoltja volt az eseménynek Török László, Nagyszalonta polgármestere akinek rendkívül megható köszöntőbeszéde sokat elárult arról, hogy Sarkad és Nagyszlonta határon átívelő kapcsolata egyáltalán nem jelképes hanem rendszeres együttműködésre, a vezetők és a lakosok napi kapcsolataira épülő, gyümölcsöző partnerség.
 

Horpácsi Bernadett a Sarkadi Vágta győztese
 
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a rendezvény csúcspontja a Sarkadi Vágta döntője volt  amelyen végül, a helyiek nagy örömére Horpácsi Bernadett Sarkad Város versenyzője nyert Golden Sun verseny félvér lovával. Második helyezett Marik Máté Mezőgyán képviseletében, harmadik helyezett Tamás Ferenc Gyula színeiben. A szitén döntőbe került Bere Ibolya a cél előtt óriásit bukott miután kantárszára beakadt a pályát határoló egyik oszlopba. Szerencsére, amint azt a helyszínen ügyeletet teljesítő mentősök is igazolták, horzsolásokon kívül más sérülés nem érte. Komádi szineiben versenyző hölgy saját elmondása szerint 10 hónapja edz erre a versenyre amely a Nemzeti Vágtán való résztvételét jelenthette volna, nem csoda ezek után, hogy nem tudta könnyeit palástolni.

A szervezők boldogan állapították meg, hogy a sarkadiak ismét bizonyították rátermettségüket, azt, hogy hosszútávon is lehet rájuk számítani. A sarkadiak abban állapodtak meg Nagyszalonta testvérvárosukkal, hogy ezután felváltva, így jövőre Nagyszalontán rendezik meg a Nemzeti Vágta vídéki előfutamait.