News Photo

Rajzpályázat díjátadó
- PORT.hu tárlat -

  • 2010. június 06.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum valamint a Nemzeti Vágta közös rajzpályázata eredményt hirdetett. A Nemzeti Vágta szombati napján Vágó Piros műsorvezető és Geszti Péter kreatív igazgató, valamint a rendezvény támogatói, főszervezői és szponzorai kiosztották az értékes nyereményeket azoknak a csillogó szemű iskolásoknak, akik a legjobb pályamunkákat nyújtották be.
A rajzok Széchenyi István emlékéve kapcsán készültek, a pályaműveket három témában adhatták le a gyerkőcök: a legnagyobb magyar életművét a „Ladikos hőstett”, „ A villám lovas” és a „ Vigyázó vitézek” gondolat mentén idézhették fel az indulók. A 6-10 éves kategóriát Takács Martin „Széchenyi és a lova” című képe nyerte, a nagyobbaknak rendezett versenyen pedig Daróczy Gergő rajza lett a szakmai zsűri kedvence. Mindkét kategóriában az első 10 helyezett műveit óriásplakáton is megtekintheti a nagyközönség a Hősök terén.

A rajzpályázatot szakmai zsűri bírálta el, amelynek tagjai Szőke Gábor Miklós, szobrászművész, dr. Kedves Gyula, hadtörténész, ezredes, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója, dr. Rubovszky András, a Széchenyi Társaság Elnöke, és Török Ferenc, rajztanár, a Zánkai Gyermekalkotások Galériájának egykori munkatársa voltak.

A gyerkőcök igazán értékes és hatalmas élményt nyújtó ajándékokkal térhettek haza, az Alexandra Könyvesház, a SIÓ-ECKES Kft., a MÁV Nosztalgia Kft., a MÁV-START, a Hadtörténeti Múzeum és az Alföldi Tej jovóltából. A két nyertes egy-egy biciklivel lett gazdagabb, köszönhetően a PORT.hu-nak, amely egy hatalmas, a legszebb rajzokat ábrázoló rajzokkal díszített tortával vendégelte meg a közönséget



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?