![]() |
|
Bácskai Vágta a családi vigadalom – május 28.A Nemzeti Vágta bácskai előfutamán a végsőkig menő verseny mellett szerepet kapott a szórakozás is. A színpadon énekkarok, néptánc csoportok és modern tánccsoportok színpompás és csengő-bongó forgataga váltotta egymást. Változatos családi programot kínált a hagyományos kézműves mesterségek bemutatója, mely során az érdeklődők ki is próbálhattak egy-egy mesterfogást, és a „bácskai ízek” bemutatója, ahol mindenki elmerülhetett a finomságok önfeledt kóstolgatásában. A nagysikerű rendezvényt a Sárga Taxi zenekar nosztalgia koncertje zárta, mely megmozgatta, táncra késztette az ide látogatókat. A Bácskai Vágtát, a Nemzeti Vágta bajai előfutamát Nemesnádudvar színeiben Molnár Gyöngyi nyerte. A második és harmadik helyen Baja képviseletében Németh János, és Érsekhalma hírét öregbítve Kulisity Rita végzett. Ők hárman mérkőzhetnek meg a legjobbak között a budapesti Nemzeti Vágta döntőjében. |


