![]() |
|
Kocséri ElőfutamA Nemzeti Vágta június 26-i Kocséri előfutama hasonlóképp izgalmakban bővelkedő volt, mint az előző évi. Elsőként a helyi fúvós zenekar mutatta meg tudását a kilátogatók nagy örömére. De ez még csak a kezdet volt, hiszen a Kocséri Vágta versenynapján western bemutatóval, és a nemzetiség jegyében huszár bemutatóval is szórakoztatták a látogatókat. Hatalmas sikert aratott az ötös puszta póni fogat, amely a Kocséri Vágta egyik legnépszerűbb eseménye volt. A produkció komoly felkészülést igényel mind a lovas, mind a lovak részéről. A fogat két, hátul elhelyezkedő lován kell a hajtónak egyensúlyozva irányítani a fogatot. A hangulat tehát adott volt egy igazán felfokozott, izgalmas és tartalmas összecsapáshoz – a Kocséri Vágta versenyei nem is okoztak csalódást a kilátogatóknak! Az előfutamok alatt felfedezhettünk ismerős arcokat, hiszen az indulók között voltak olyanok, akik már második alkalommal mérettették meg magukat a kocséri elővágta helyszínen. A tavalyi Nemzeti Vágtán egyébként szép helyezést sikerült elérniük a kocséri indulóknak, így nagy reményekkel vetették a versenybe magukat a helyiek. Idén viszont egy olyan esemény is tarkította az Elővágtát, amelyre nem számított senki, de mégis szerencsésen végződött. A Nemzeti Vágta 2011-es előfutam szabályzata alapján ugyanis nem indulhat a versenyen olyan ló, amelynek származása ismeretlen. Ennek ellenére az egyik nevező lováról épp a futam napján derült ki, hogy nem rendelkezik az induláshoz szükséges validált eredet-igazolással. A malőr ellenére, a Nemzeti Vágta képviselőjének szervezési bravúrjának, valamint a versenytársak példaértékű összetartozásának jóvoltából sikerült orvosolni a problémát. A pórul járt indulónak végül szereztek a helyszínen egy - a szabályzatnak tökéletesen megfelelő - lovat, így települését képviselve elindulhatott a versenyen.
Hajrá lovasok! Még van idő a felkészülésre a Nemzeti Vágta viadalig! Versenynapok: Szeptember 17-18. Hősök tere
|


