Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Következik a Dél-Alföldi Vágta Mórahalmon

- Ki lesz Homokhát legjobbja? -

A Nemzeti Vágta indulóinak fele már megvan, ám bőven van még lehetőség részvételi jogot szerezni a szeptember 15-16-i fővárosi fináléra. Legközelebb július 21-én, szombaton, a Dél-Alföldi Vágtán, Mórahalmon nyílik erre alkalom.

  
 
A tavalyi fináléban a legjobbak közé verekedte be magát a Homokháti kistérség lova és lovasa. Ám hogy ezt a kiváló eredményt megismételjék sőt, akár túlszárnyalják a jelentkezők, ahhoz előbb a hétvégi selejtezőn kell túljutniuk.
 
A Dél-Alföldi Vágtára ezúttal a Szegedtől 20 kilométerre található mórahalmi lovaspályán kerül sor, ahol a Nemzeti Vágta előfutama mellett több díjugrató versenyt is rendeznek.
 
 
 
A fővárosi döntőbe jutás tétje miatt ezúttal is rendkívüli izgalmakra, látványos küzdelmekre számíthat a kilátogató közönség. Az előfutamok 10 és 13 órakor kezdődnek, míg a döntőre 18 óra 30 perctől kerül sor.
 
A különböző lovas számok közepette kicsik és nagyok egyaránt találhatnak maguknak szórakoztató programot: a gyerekeket báb- és meseelőadás, játékdzsungel, valamint alkotóház várja, míg a felnőttek Harangozó Teri műsorát élvezhetik, majd Lovas party-n rophatják a táncot éjszakába nyúlóan.
 
 
2012.07.18.