News Photo

Megvannak a Székely Vágta döntősei

  • 2013. július 13.

Július 14-én, vasárnap, a Székely Vágta második napján, a déli 12-kor induló futamokban dőlt el, hogy a legjobbak közül is kik a legjobbak. A középdöntőben tizenhat település indult, a döntőbe a futamgyőztes juthatott.

 
fotó: Henning János

Az első középfutamból André Mónika Csíkszentkirály képviseletében, a tavalyi győztes ló, Herceg nyergében került ki győztesen. Az első körben még fej-fej mellett haladtak a gidófalvi lovassal, Fazakas János Alpárral, aztán a második kör egyik kanyarjában Mónikának sikerült átvenni a vezetést, és több lóhosszal megnyerni a futamot. A 18 éves lány egyébként a tavalyi Székely Vágta második helyezettjét győzte le.

A második futam igencsak izgalmasra sikerült. A négy lovas óriási tempóban küzdött az első helyért. A startnál a csernátoni versenyző jól startolt, de hamar átvette tőle a vezetést a kézdivásárhelyi lovas, Bódi Albert Imánnal. Bódi szorosan ugyan, de tudta tartani pozícióját, így ő nyerte meg a második futamot.

Hozta a tőle várt formát a sepsiszentgyörgyi versenyző, Bagoly Szabolcs és Alkony lova. A harmadik futamban magabiztosan győzte le Kilyén, Csíkdelne és Maksa lovasait.

A negyedik futamban a női versenyző, Márton Gréta győzedelmeskedett, így a döntőt két nő és két férfi lovas futja.

A középdöntő győztesei:

I. ELŐFUTAM: Csíkszentkirály, André Mónika, 18 éves, Herceg, 8 éves szürke herélt
II. ELŐFUTAM: Kézdivásárhely, Bódi Albert, 43 éves, Imán, 9 éves pej mén arab telivér
III. ELŐFUTAM: Sepsiszentgyörgy, Bagoly Szabolcs , 27 éves, Alkony, 5 éves pej kanca angol félvér
IV. ELŐFUTAM: Csíkszereda, Márton Gréta, 19 éves, Orszon, 11 éves pej herélt angol félvér

 
fotó: Henning János

2013. július 14.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?