Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Franciának is beöltöznek a Szent László Huszárok

A martonvásári Szent László Huszárok hagyományőrző lovas egyesülete 2003 óta vesz részt a magyar katonai lovas hagyományok ápolásában, országszerte, valamint az országhatárainkon túl, illetve rendez saját kulturális, ismeretterjesztő rendezvényeket, bemutatókat, társadalmi eseményeket, versenyeket is. Tagjai a Szent László patak völgyében fekvő településekhez, Martonvásárhoz, Tordashoz, Gyúróhoz köthetők. 

A csapat egyenruhájában és tevékenységében is a magyar történelem két nagy korszakát idézi fel: a hódoltságkori Magyarországon zajló, az Oszmán birodalom ellen vívott háborúk időszakát (16.-17. század) és a huszár fegyvernem egyik fénykorát, a napóleoni háborúktól a magyarországi 1848-49 évi szabadságharcig terjedő idők katonai hagyományait.

 

A Nemzeti Vágta 2015-ös programjában több alkalommal is pályára lépnek a Szent László huszárok, de nem mindig magyar ruházatban. A napóleoni csatajelenetben, amelyben megelevenedik a Nemzeti Vágta idei történelmi alakja, Rostás Pál közhuszár hőstette, a martonvásáriak alakítják a francia katonákat. E mellett a Salföldi kopjásokkal tartanak közös bemutatók a Szent László völgyiek, valamint szerepet kapnak a ’48-as csatajelenetben is. 

2015. szeptember 18.