News Photo

Zenés ébresztővel a Nemzeti Vágtára

  • 2016. szeptember 16.

Magyarország legnagyobb létszámú reprezentatív katonazenekarának zenés felvonulása ébreszti a budapestieket szeptember 17-én, szombat reggel. 10 órától a Magyar Honvédség Központi Zenekara az Oktogontól egészen a főváros szívéig, a Hősök teréig kíséri a Nemzeti Vágtára látogatókat.

A Magyar Honvédség Központi Zenekarának elsődleges feladata a legmagasabb szintű állami és katonai protokollrendezvények, valamint a kiemelt társadalmi események zenei kiszolgálása. A zenekar közel 110 éve képviseli a magyar honvédelem sok száz éves szellemi és kulturális értékeit, és az ország nemzeti hagyományait. A zenekar előadásában filmzenei koncerteket, könnyed zeneszámokat is élvezhetett már a közönség, minden igényt kielégítve a modern fúvós zenét is képviselik, több országban többek között Norvégiában, Ausztriában és Romániában is felléptek már.

Szombat délelőtt a Nemzeti Vágta koszorúzási ünnepségére vezetik a közönséget zenés ébresztőjükkel. A Magyar Hősök Emlékkövénél tartott ünnepségen a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, valamint a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Díszzászlóalj katonái koszorúznak, a ceremóniát pedig szintén a Magyar Honvédség Központi Zenekara kíséri majd, melynek tagjai főiskolát, egyetemet végzett zenészek és egyben katonák, akik a határ mellett is teljesítettek szolgálatot.

2016. szeptember 16.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?