Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Színes programokkal vár a Festetics Vágta

2018. augusztus 19-én a Balaton mellé ér a Nemzeti Vágta előfutamainak sora. Vasárnap rendezik a Nemzeti Vágta Gyenesdiási Előfutamát, a Festetics Vágtát. Az elővágta futamokon kívül színes programsorozattal készülnek a szervezők a látogatóknak Gyenesdiáson.

Vasárnap a megnyitó után elrajtolnak a Festetics Vágta előfutamai, majd a Kishuszár Vágta futamai következnek. Nem maradhatnak el a kocsitoló versenyek sem, hiszen a leggyorsabb csapat indulhat majd a Hősök terén is. A versenyek mellett a nap folyamán még számos érdekesség várja az idelátogatókat, így vizsla- és solymászbemutató, szablyavívó show, agárfuttatás, játszóház, valamint Hamza Viktória lovas idomár műsora.

Délután pedig a Festetics Vágta döntőjében kiderül, ki lesz a három leggyorsabb lovas, aki indulási jogot nyer a budapesti Nemzeti Vágtára.

Fotóink a 2017-es Festetics Vágtáról »

2018. augusztus 17.