Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

VÁGTA KORZÓ [2011]

 

 

 

KORZÓ TÁJÉKOZTATÓ

 

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KIÁLLÍTÓK SZÁMÁRA

 

NEMZETI VÁGTA - A RÉGIÓ LEGNAGYOBB LOVAS FESZTIVÁLJA

 

A Nemzeti Vágta a magyar tradíciókra épülő kulturális, turisztikai, gasztronómiai és történelmi településfesztivál, egy egyedülálló lovas ünnep. Az eseménysorozat középpontjában maga a verseny áll, amely úgy hazánk, mint Közép-Kelet-Európa legnagyobb lovas rendezvénye. Célja, a lovas hagyományok felelevenítése, új tartalommal való gazdagítása és az országimázs építése - szigorúan politikamentesen.

A NEMZETI VÁGTA A MAGYAR TELEPÜLÉSEK LEGNAGYOBB SEREGSZEMLÉJE. HATÁROKON ÁTÍVELŐ, KÖZÖSSÉGEKET ÖSSZEKOVÁCSOLÓ, NEMZETI IDENTITÁSTUDATOT ERŐSÍTŐ ESEMÉNY.
 
A NEMZETI VÁGTA MAGYAR TRADÍCIÓKRA ÉPÜLŐ TÖRTÉNELMI HANGULATÚ LOVASVERSENY, AMELY EGYSZERRE HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS HAGYOMÁNYTEREMTŐ ORSZÁGOS KULTURÁLIS ESEMÉNY.
 
A NEMEZETI VÁGTA FŐ CÉLJA A NEMZETI LOVAS HAGYOMÁNY ÉS LOVASSPORT FELELEVENÍTÉSE, ÚJ TARTALOMMAL MEGTÖLTÉSE.

Az elmúlt évek sikerei bebizonyították, hogy igenis szüksége van hazánknak egy olyan nagyszabású eseményre, amely ápolja nemzeti tradíciónkat, ezáltal komoly turisztikai vonzerőt generálva. Évről-évre egyre többen csatlakoznak hozzánk, akiket megihlet a lehetőség: megmutathatják mire büszkék, mit értek el vagy épp mit őriztek meg a múltból a jövő számára.

A Nemzeti Vágta sikereire büszkék vagyunk, és folytatjuk a lovaglás és a lósport szeretetét népszerűsítő küldetésünket, akár a vidéki, akár a fővárosi eseményeinkhez kapcsolódóan.

Büszkék vagyunk, hogy hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Magyarország újra lovas nemzetté váljon!



A NEMZETI VÁGTA 4 ÉVE

2008   96 települése, több tízezer látogató, 950 000 néző a képernyők előtt
2009   90 település, több mint 100 000 látogató, 1,5 millió néző a képernyők előtt, a Nemzeti Vágta első Elővágtájának megrendezése Baján (Bácskai Vágta)
2010   11 Elővágta, országszerte több mint 80 000 nézővel, közel 150 000 látogató a budapesti eseményen, amely számos lovassportág versenyállomása, őshonos magyar lófajták bemutatója
2011   15 Elővágta az ország különböző pontjain és a határon túl, Országkonyha az eredeti magyar ízek kavalkádjával, Széchenyi Pálya gazdag lovas szakmai és gyermek programsorozata

 


VÁGTA KORZÓ - AZ ORSZÁG SÉTÁNYA

A Nemzeti Vágta egy új műfajt teremtett a magyarországi fesztiválok között azáltal, hogy egyszerre nyújt turisztikai, gasztronómiai, településfejlesztési, társadalmi és kulturális téren egyedülálló megjelenési platformot.

A Vágta Korzó az Andrássy úton a Rippl-Rónai utcától a Bajza utcáig tartó részen kialakított hangulatos, fellobogózott sétány, ahol hazánk különböző régiói, tájegységei mutathatják be jellegzetességeiket, csalogathatják tájékukra a kíváncsi utazót. Célunk egy sokszínű, a települések egyedi jellegét és vonzerejét bemutató vásári forgatag kialakítása, mely hazánk értékes kultúráját, hagyományait és portékáit mutatja be Budapest szívében.
A Vágta Korzó minden szempontból egyedi, hiszen nemcsak a helyszín különleges, hanem maga az ötlet is magával ragadó, hogy az ország egyik szimbolikus helyszínén kínál bemutatkozási lehetőséget a települések és a turisztikai szektor számára.
A Vágta Korzón történő megjelenés egyedülálló lehetőséget biztosít minden kiállítónak, amennyiben a Partner él a Vágta koncepciójának egyediségével, és az esemény jellegének megfelelően a közönséget interaktív módon szólítja meg.
Természetesen, a kreatív megvalósításban a Vágta szervező csapata is szívesen segítséget nyújt.

Vegyen részt Ön is ezen a kivételes utazáson, ahol minden évben két napra sehol máshol fel nem lelhető módon elénk tárul egy kis szelet Magyarország!


MEGJELENÉS A VÁGTA KORZÓN

I.) KIÁLLÍTÁSI LEHETŐSÉG:

A 2011-es Nemzeti Vágta újdonsága, hogy elkülönítetten kezeli a Vágta Korzón való megjelenést és a Nemzeti Vágtára való nevezést.

A Vágta Korzón megjelenési lehetőséget kínálunk mindazon települések és a turisztikai szektor számára is, akik nem neveznek be a 2011-es Nemzeti Vágtára, de részesei kívánnak lenni a települések bemutatkozásának.

A Korzón való megjelenés megrendelésével Kiállító elfogadja, hogy a Vágta Korzón a települést kell bemutatnia abban az esetben is, ha nem a települési önkormányzat a szerződő partner.

A Vágta Korzón minden Kiállító számára egy sátorhelyet biztosítunk és egy település csak egyszer képviseltetheti magát.

A Vágta Korzón való megjelenés feltétele a Korzó megrendelőlap kitöltése, a szerződés aláírása, valamint a megjelenési díjnak a Lovas-Show Kft. számláján történő jóváírása.

A Vágta Korzó a Nemzeti Vágta egyik központi helyszíne, ahol a településeknek és a turisztikai szektor szereplőinek kínálunk exkluzív megjelenési, promóciós és kommunikációs lehetőséget.

Időpont: 2011.09.17-18. (szombat - vasárnap)
Helyszín: Budapest - Andrássy út
Látogatók várható száma: 200,000 fő
Megjelenés módja: 3x3 méteres sorstand
Megjelenés értéke: 500,000 Ft + ÁFA

 


Megjelenés módja: 6x3 méteres sorstand
Megjelenés értéke: 1,000,000 Ft + ÁFA


SÁTOR:

A Nemzeti Vágta által a Kiállító rendelkezésére bocsátott sátor külalakját a két fenti kép mutatja. A helyszín adottságai miatt 3x3 méteres kiállítási alapterületet tudunk ajánlani, illetve külön igény szerint 6x3 méter alapterületű sátrakat is. Mivel ezek korlátozott számban állnak rendelkezésre, az igényeket csak a beérkezés sorrendjében tudjuk elbírálni. Kérjük, ezt mindenképp vegyék figyelembe a sátor-tartalom tervezésekor!

A sátor három oldalon zárt, elől (a Vágta Korzó felé) nyitott, anyaga: PVC, alapterülete: 3x3 méter, illetve 6x3 méter, magassága 2,20 méter, az oldalfalak mérete: 3x2 méter.


SÁTOR ELHELYEZKEDÉSE:

A Vágta Korzó az Andrássy úton a Hősök tere és a Bajza utca között húzódik. A Kiállító sátrának pontos elhelyezkedéséről 2011. augusztus 31-ig információt küldünk.

Annak érdekében, hogy mindenkivel fel tudjuk venni a kapcsolatot, kérjük, hogy a Korzó megrendelőlapot hiánytalanul legyenek szívesek kitölteni! A hiányosan vagy hibásan kitöltött megrendelőlapért a Lovas-Show Kft. nem vállal felelősséget.


SÁTOR DÍSZÍTÉSE:

A sátor egységes külső díszítéséről a Nemzeti Vágta gondoskodik: a sátor portálján minden esetben együtt szerepeltetjük a város címerét és a szerződő partner logóját (amennyiben a kettő nem azonos). Ezt a díszítő elemet tilos leragasztani vagy letakarni!

A sátor belső díszítése, dekorációja a Kiállító feladata. Minden berendezési tárgyat a Kiállító biztosít. A sátor belső szerkezete: rácsos rendszer, melyre maxium 10 kg súlyú dekorációs elemet lehet függeszteni (plakát, belógatható reklámtábla, attrap stb.). A sátor lapjait tilos átszúrni és arra ragasztani!

A sátrakban egységes belső világítást biztosítunk. Egyedi hangulatfények, speciális megvilágítások elhelyezése a sátorban a Kiállító egyéni lehetősége - betartva a tűzvédelmi előírásokat.


SÁTRAK FELSZERELÉSE, BERENDEZÉSE, KIPAKOLÁSA:

A megjelenési díj magában foglalja 1 db sörgarnitúra (1 asztal + 2 pad), VAGY 1 db táblaasztal (180x80) és 4 db szék bérleti díját. A területre kiállítónként, egy időben, egyszerre, egy szállító járművet áll módunkban befogadni. A szállító autók parkolását nem tudjuk biztosítani.

A sátor megközelítésének lehetőségeiről, a berendezés és kipakolás rendjéről 2011. augusztus 31-ig részletes, írásos tájékoztatást adunk.


SÁTRAK KÖTELEZŐ NYITVATARTÁS IDEJE:
2011. szeptember 17., szombat 10.00-20.00
2011. szeptember 18., vasárnap 10.00-19.00


EGYÉB FONTOS INFORMÁCIÓK:

Áramellátás:

Minden sátorban 1 db 4A teljesítményű áramcsatlakozást, 1 db 230 V-os dugóaljzatot helyezünk el. Amennyiben a Kiállító több elektromos készüléket szeretne üzemeltetni a sátorban, kérjük, hogy gondoskodjon elektromos elosztókról. A készülékek összfogyasztása nem lehet nagyobb 1000 Wattnál.

Vízellátás:

A sátrakban vízellátást nem tudunk biztosítani, de a rendezvény teljes időtartama alatt lehetőséget biztosítunk lajtos kocsiból történő vízvételre.

Biztosítás, tűz- és lopásvédelem:

Szombat este 20.00 órától vasárnap reggel 10.00 óráig (a kiállítási időszak szünetében) a sátrak nyitott részét lezárjuk, a sátrakat biztonsági őrök védik. A sátrakban hagyott könnyen mozdítható tárgyakért (pl. laptop, fényképezőgép, stb.) nem vállalunk felelősséget, kérjük, ezek tárolásáról gondoskodjanak.

Amennyiben tűzveszélyes tárgyakat használnak a sátorban (dekorációhoz szalma, stb.) a sátorban kiállító köteles tűzoltó-készülékkel is ellátnia a sátrat. Ezt ellenőrizni fogjuk a berendezés során, kérjük, hogy mindannyiunk biztonsága és testi épsége érdekében fokozottan figyeljenek erre!

 

II.) ÁRUSÍTÁSI LEHETŐSÉG:

A Vágta Korzó egy országimázs kiállítás és vásár is egyben, nemcsak a Nemzeti Vágta vigasságainak helyszíne. Kérjük, hogy a Településüket ennek megfelelően mutassák be a nagyközönségnek: jellegzetes, magas minőségű helyi termékekkel, érdekes, egyedülálló szolgáltatásokkal várják a látogatókat, melyek valóban az adott Település egyediségéről szólnak.

Árusítási engedély:

A Vágta Korzón kizárólag érvényes hatósági engedélyekkel rendelkező árusítók működhetnek. Az árusítandó, kiállítandó termékek körét, és a sátor kiosztását a Nemzeti Vágta Szervezői hagyják jóvá a Korzó megrendelőlap visszaküldése után.
Kérjük, időben szerezzék be a szükséges engedélyeket, mert az engedély nélkül árusítókért a Lovas-Show Kft. nem vállal felelősséget!

Javasolt termékkörök árusításra, kiállításra:
- népművészeti, iparművészeti tárgyak, kézműves termékek
- képzőművészeti alkotások (fotók, festmények, stb.)
- lovas örökségünkhöz köthető tárgyak
- turisztikai jellegű információk
- helyi népviselet
- az adott táj jellegzetes termékei (lekvár, méz, bor, pálinka, stb): csak kóstoltatás lehetséges!

Az árusításhoz szükséges:
- Számlaképesség
- Terméktől/ektől függően: engedély/ek beszerzése (VI. kerületi ÁNTSZ: 1067 Podmaniczky u. 27. , tel: 1-301 5050, - 301 5052, email: 06kerulet@fovaros.antsz.hu.)

Tiltott árusítási termékkörök:
- Üdítőital, víz, illetve étel árusítása nem engedélyezett!
- Cigaretta, sör árusítása nem engedélyezett!
- A helyszínen nyílt láng használata, sütés/főzés tilos !

 

III.) LEGSZEBB VÁGTA PORTA VERSENY

A Port.hu internetes programmagazin és a Nemzeti Vágta 2011-ben is meghirdeti a Vágta Korzón bemutatkozó települések, kistérségek pavilonjai közül a Legszebb Vágta PORTa díjat.

A Legszebb Vágta PORTa díjat annak a kiállítónak ítélik, aki a legötletesebben teszi vonzóvá települését, térségét . A nyertest a zsűri egyéni szempontok alapján választja ki, nyereménye pedig egy 5 millió forint értékű hirdetési felület a Port.hu oldalán, valamint egy éves kommunikációs partnerség a Nemzeti Vágta részéről.

Arra bíztatjuk partnereinket, hogy használják ki a Vágta Korzó nyújtotta egyedülálló megjelenési lehetőséget és legyenek aktív részesei a Vágta Korzó vásári forgatagának!

 

EXTRA MEGJELENÉSI LEHETŐSÉGEK A TURISZTIKAI SZEKTOR SZÁMÁRA


1.) Megjelenés a Vágta központi weboldalán:

Legyen mindig szem előtt az interneten is! 2010-ben a rendezvényt megelőző 1 hónapban 60,000 látogatást regisztráltunk. Profitáljon belőle Ön is!

Weboldal: www.vagta.hu
Megjelenés módja: bannerhirdetés
- jobb oldali menüsor: 120 x 240 pixel (álló)
- lábléc: 468 x 60 pixel (fekvő)
Időtartam: 2011. július 1. - szeptember 18.
Látogatószám: az esemény hetében 60,000 látogató
Megjelenés értéke: 150,000 Ft + ÁFA


2.) Megjelenés a Vágta Különszámban:

Ön se maradjon ki belőle! Információs füzet és kiállítói lista egyben, amelyet minden látogató ingyen megkap.

Média: Pesti Est
Megjelenés módja: ¼ oldalas színes direkt hirdetés *
Időtartam: 2011. szeptember 1 - szeptember 18.
Példányszám: 60,000 db
Terjesztési helyszínek: Nemzeti Vágta fővárosi rendezvényén, a Nemzeti Vágta partnereinek
Megjelenés értéke: 150,000 Ft + ÁFA
* Csak a leadási határidőre beérkező hirdetéseket tudjuk megjelentetni, amelyről minden kedves ügyfelet időben tájékoztatunk.


3.) Megjelenés országszerte az Elővágtákon:

Használja ki a Nemzeti Vágta országos jelenlétét és a vidéki helyszíneken is jelenítse meg cégét!

Időtartam: 2011. május 1. - szeptember 4.
Terjesztési helyszínek: országszerte 15 település
Látogatószám: 3 - 6,000 fő helyszínenként

Megjelenés módja:
a.) szórólap kihelyezése a Vágta sátorban *
Megjelenés értéke: 25,000 Ft + ÁFA /helyszín
b.) helyszíni promóció, hostess aktivitás
Megjelenés értéke: 40,000 Ft + ÁFA /helyszín
* Partner felelőssége, hogy a szórólapokat időben eljuttassa a szervezőnek, továbbá a hostesseket biztosítsa.

 

REMÉLJÜK, HOGY A NEMZETI VÁGTA ÁLTAL KÍNÁLT EGYEDI MEGJELENÉSI LEHETŐSÉGEK FELKELTETTÉK ÉRDEKLŐDÉSÉT ÉS 2011-BEN ÖNT IS A KIÁLLÍTÓK KÖZÖTT KÖSZÖNTHETJÜK!

Kérjük, részvételi szándékát mihamarabb jelezze, mert a sátrak korlátozott számban állnak rendelkezésre!

Valamennyi megjelenési lehetőség vállalása esetén 15% kedvezményt adunk Önnek!

Amennyiben további kérdése van a helyszíni megjelenéssel kapcsolatban, keressen minket bizalommal!

NEMZETI VÁGTA KORZÓ KAPCSOLAT:

Értékesítés
Gyarmati Nóra
+36 30 740 5966
+36 1 294 7626

Logisztika
Papp Krisztina
+36 30 4488 423

E-mail: korzo@vagta.hu
Web: www.vagta.hu folyamatosan frissülő információkkal a rendezvényről!