Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Hírlista

  • Közel száz induló a Nemzeti Vágtán

    A hétvégén tartották meg a 2009-es Nemzeti Vágta sorsolását. Összesen 90 település várta, hogy kivel sorsolják össze lovasait az előfutamokra. A május 30. és június 1. között Budapesten, a Hősök terén megrendezésre kerülő rendezvényre százezreket várnak a szervezők. Idén még több program várja majd a kilátogatókat, hiszen a különböző lovasversenyek, és a települések bemutatkozását szolgáló Vágta Korzó mellett, egy „Országkonyha” is színesíteni fogja majd Budapest egyik legnagyobb kulturális, turisztikai, és gasztronómiai fesztiválját.

  • Bátor Tábor a Nemzeti Vágtán

    A Bátor Tábor is képviselteti magát a Nemzeti Vágtán. Az Alapítvány a Vágta szervezőinek jóvoltából egy lovast indíthat a Nemzeti Vágtán. Bogár Csaba a 4. futamban indul Prima-Donna nevű kancájával. A nevezés az UNION Biztosító támogatásával valósulhatott meg.

  • Fábry Sándor üget a Nemzeti Vágtán

    Látványos huszárfelvonulás, sztárok, polgármesterek: a hétvégén kisorsolták a Nemzeti Vágta futamainak résztvevőit. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum márványtermében megrendezett eseményen a Vágta jótékonysági sztárfutamának versenyzőin, Oszter Alexandrán, Stohl Andráson, Hajas Lászlón és Pintér Tiboron kívül a lovak és a verseny nagy szerelmesei, Dombóvári Vanda, Barabás Éva, Fábry Sándor, és Sebestyén Balázs is aktívan részt vettek. A sorsolás a vendégek családjainak is egy csábító vasárnapi program volt: többen gyerekestől érkeztek a rendezvényre. Stohl Andrást felesége és pici gyermeke kísérte el, akit szemmel láthatóan lenyűgöztek a daliás huszárok

  • A 2008-as Nemzeti Vágta döntő futama

    Az alábbi oldalon megtekintheti a 2008-as Nemzeti Vágta döntő futamának eredményeit.

  • Geszti Péter esete Overdose-zal

    Vágta bokrétát kapott a csoda ló

  • Külföldi tudósítók a Vágta elnökénél

    Május 13-án a hazánkba delegált tudósítókat látta vendégül Dr. Tamás István, a Nemzeti Vágta elnöke. Tette ezt azért, mert az utóbbi időben egyre többen érdeklődnek külföldről az esemény iránt, és az újságírók is szerettek volna tájékoztatást kapni erről a rendezvényről.

  • Példaértékű összefogás a Bácskában

    Egészen kivételes összefogásra mutatott példát a Bajai Kistérség. A Nemzeti Vágta gondolatára építve létrehoztak egy regionális lovas rendezvényt, ahová tízezer néző látogatott ki a hétvégén. A helyi polgármesterek szerint a térségben egyetlen ilyen típusú esemény sem mozgatott még meg ennyi embert.