Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Hírlista

  • A tavalyi nyertes az elődöntőben

    A címvédő Gajdos Zsolt, Demecser lovasa a elődöntőben! A tavalyi nyertes idén ismét nagy eséllyel indul a Nemzeti Vágta fődíjáért, a’48-as huszárszablya vándordíjért, valamint a 10 millió forintos fődíjért, amelyet a nevező település kap.

  • Döntőbe jutott kishuszárok

    Rendkívül izgalmas futamban eldőlt, hogy ki indulhat a vasárnap 13.00 órakor kezdődő Kishuszár Vágta döntőjében.

  • Ünnepélyesen is megnyitott a Nemzeti Vágta

    Elkezdődtek a Nemzeti Vágta előfutamai

    Ünnepélyes keretek között Hende Csaba Honvédelmi Miniszter, Szőcs Géza a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért felelős államtitkár, Lázár Vilmos a Nemzeti Vágta elnöke, Lázár Zoltán és Mondok József társelnökök, Székely Tibor Vágta főkapitány, dr. Kedves Gyula, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója hivatalosan is megnyitották a Nemzet Vágtát, ezzel kezdetét vették a városok és falvak előfutamai.

  • Vágtató lovak Budapesten: itt nincs papírforma

    Ellepték a lovak Budapestet, már homok és versenypálya fedi a főváros egy részét, hiszen szerdán megkezdődött a Nemzeti Vágta programsorozata. A nemzeti lovas hagyományt felelevenítő rendezvényt Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója mutatta be a STOPnak adott interjújában.

  • Tonnaszámra fogy a hús: a magyar a magyart keresi

    Különböző tájegységek különböző ízeivel ismerkedhetünk meg a Nemzeti Vágta Országkonyháján, ahol Budapest mellett Zalaegerszeg, Szeged, Debrecen vagy Salgótarján ízlését is megismerhetjük. Az idei különlegességek között a faszénen sült malac és az ökörsütés is szerepel.

  • Széchenyi Pálya 3. nap

    Lovas versenyek és vásár a Széchényi Pályán!

      Javában zajlanak a Nemzeti Vágta eseményei és amellett, hogy az Országkonyha, a Bor- és Pálinkafalu is megnyitotta kapuit, izgalmas lovasversenyek, valamint Lovas kiállítás és vásár is várja a látogatókat!

  • Nemzeti Vágta a médiában

    Nemzeti Vágta – szeptember 14-18.
    Sajtóközlemény
    Budapest, szeptember 14.

    A 2011-ben negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzeti Vágta előkészületének finisébe érkeztünk. Az 56-osok terén felállított közkedvelt Országkonyha, a lovassportokat felvonultató versenyaréna, a Széchenyi Pálya és az idei újdonság a Bor- és Pálinkafalu ma reggel megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt.

  • GUINNESS rekord a Vágta Korzón

    Orosháza harmadik alkalommal vesz részt a Nemzeti Vágtán. A 2011-es rendezvényen – bár az Ibolya major lévén esélyes lóval indul a város – nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományos és jelenlegi értékek népszerűsítésére. Ennek érdekében a helyi Csizmadia pékségben egy egyedülálló Guinness-rekorddal készülnek. A világ leghosszabb kenyerét próbálják megsütni, melyet a Nemzeti Vágtával közösen nemes célra ajánl fel Orosháza Város Önkormányzata.