News Photo

Bácsalmási fogathajtó versenyen díszvendég...

  • 2009. július 01.

...a Nemzeti Vágta győztese. Bácsalmáson jártunk a helyi fogathajtó versenyen, június 20-án.
A Nemzeti Vágta győztesét, a bácsalmásiak és a többi résztvevő hangos tapsa és ovációja kísérte, amikor Németh Sándor és National Face nevű lovát körbevezették a versenyszámok közötti szünetben.
A nyertes város polgármestere, Zalántai Endre megköszönte a Bácsalmási Agráripari Zrt. tulajdonosának az óriási sikert, amit a település a verseny megnyerésével elért. Elmondta, hogy nehéz lenne pénzben kifejezni azt a hírtértéket és reklámot, amit a település kapott a cím megnyerésével. A Nemzeti Vágta utáni két napban megállás nélkül érkeztek a gratulációk a polgármesteri hivatalba. Egyedülálló jelentőségű eseménynek értékelte azt, hogy az ország napokig Bácsalmásról hallott, beszélt, ezzel a város neve sokkal ismertebbé vált mint annak előtte.
 
A Vágta díszkardjának külön vitrint csináltatott a város vezetése, amely minden látogató számára megtekinthető a helyi polgármesteri hivatalban. Ugyankor viccesen megemlítette azt is, hogy a kardot őrző vitrin kihelyezésével párhuzamosan, felújították a polgármesteri hivatal biztonsági rendszerét is.
Mi is gratulálunk még egyszer a győztesnek és reméljük, találkozunk a Bácsalmási Vágtán, amelyet a fogathajó verseny rendezői szeretnének hamarosan megtartani!


A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?