Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

72 település indul a Nemzeti Vágtán (2012. szeptember 05.)

Egy héttel az esemény előtt, szeptember 4-én tartották meg a 2012-es Nemzeti Vágta sorsolását. Összesen 72 település várta izgatottan, hogy kivel sorsolják össze lovasát az előfutamokra. A szeptember 14-16. között megrendezésre kerülő rendezvénysorozatra százezreket várnak az eseményszervezői. Az 5-dik évfordulóját ünneplő Nemzeti Vágta idén is az előző években megszokott színes programsorozatot kínál majd a kilátogatókat. A települések bemutatkozására szolgáló Vágta Korzó és a közkedvelt "Országkonyha" színesíti majd az ország egyik legnagyobb kulturális, turisztikai, és gasztronómiai fesztiválját.

 

Budapest, 2012. szeptember 4.

Szeptember 4-én, kedden mintegy 160 vettek részt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében megrendezett ünnepségen, ahol a 72 induló település lovasait sorsolták össze az előfutamokra. Az esemény nyitányaként 8 ünnepi díszben tündöklő lovaskocsi vonult fel a belvárosban, amelyek huszárok kísértével vonultak a Hősök teréről a Kapisztrán térre. A huszárok büszkén lobogtatták a Nemzeti Vágta lobogóját. Az ünnepélyes felvonulás után a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében folytatódtak az izgalmak.

A Nemzeti Vágta szeptember 15-16.-i versenynapjain 12 előfutamban mérik majd össze tudásukat a lovasok a Hősök terén felépített egyedi versenypályán. Előfutamonként 6 lovas versenyzik egymással. A ceremónián a lovasélet nagyjai, a hagyományőrzők, a támogatók, a szakmai partnerek, és a hírességek húzták ki a települések neveit tartalmazó pergameneket.

Az eseményen Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató elmondta, a 12 előfutamban hat-hat lovas versenyez egymással, az első két helyezett jut tovább a másnapi öt középfutamba. Innen azonban már csak az első helyezett léphet tovább, a mindent eldöntő vasárnap délutáni finálénak így öt résztvevője lesz.

Az induló települések polgármestereinek többsége is fontosnak tartotta, hogy a fővárosba utazzon a sorsolásra. Míg öt évvel ezelőtt csak egy budapesti, a Hősök terén megrendezett fesztivál volt, addig 2009-re a Nemzeti Vágta, Elővágta rendszerének köszönhetően, országos eseménysorozattá bővült. 2010-ben 11, 2011-ben már 15 helyszín szervezett Elővágtát. 2012-ben minden eddiginél nagyobb létszámban jelentkeztek a települések rendezési szándékukat. Végül 15 hazai és 1 határon túli helyszín kapott rendezési jogot, ennek köszönhetően közel 150 közösség mozdult meg. A vidéki előfutamoknak nagy jelentősége és tétje van, hiszen az első két helyezett automatikusan akkreditálta magát a Nemzeti Vágta versenyébe. Közel 50 település versenyzője kapott így indulási lehetőséget. Idén, a Nemzeti Vágtán, 6 határon túli, magyarlakta település lesz részese az eseménynek, melyet ez alkalommal a Károlyi István gróf, a 16. Károlyi Huszárezred alapítójának emlékének ajánlanak a rendezők.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke nyitó beszédében kiemelte, a rendezvény az elmúlt öt év alatt hihetetlen lendülettel ment előre, ha kellett, falakat tört át. A siker összefogás eredménye, amit meg is köszönt mindenkinek, aki az elmúlt évek alatt bármilyen módon is segítette a Nemzeti Vágtát.
- A nemzeti büszkeség nem elszigetelődés, hanem jelzés a világnak: mi egy tehetséges nép vagyunk, mely hisz magában. A jövőben még nagyobb célokat tűzünk ki magunk elé, szeretnénk nemzetközi futamokat indítani – tette hozzá Lázár Vilmos.

 

A települések lovasversenye mellett, történelmi lovas gála, díjugratás, Kishuszár Vágta, Kocsitoló verseny, OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam, Jótékonysági Sztársportolók futam, Fogatvágta is látható lesz.

Az eseményről a Magyar Televízió, a Duna Televízió, valamint a Magyar Rádió közvetít. Szabó László Zsolt, a közmédia műszaki- és gyártási vezérigazgató-helyettese elmondta: stratégiai szövetségre léptek a Nemzeti Vágtával, mely a szórakoztatáson kívül sport, hagyományőrző és közösségépítő esemény is.

A Vágta Korzón – mely idén az 56-osok teréből varázsol pavilonokkal tűzdelt vásári forgatagot – az induló települések kulturális és turisztikai értékeiket mutatják be. A Műcsarnok és az 56-osok tere között szeptember 14-től, az Országkonyha étel-, és italkülönlegességekkel és koncertekkel várja a verseny izgalmában kitikkadt vendégeket. Az Országkonyha idei tematikája, tradicionális állatunk, a libából készült ételek.

 

A rendezvény látogatása ingyenes. De aki tribünről szeretné megtekinteni a Hősök terén zajló eseményeket, jegyet válthat a lelátókra. A MÁV-START Zrt. idén is 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a Nemzeti Vágta budapesti döntőjére vasúton érkezők számára a teljesárú vonatjegy árából. A kiindulási állomáson 50%-os alkalmi menettérti jegyet kell váltani Budapestre, melyet a MÁV-START kollégáinál le kell pecsételtetni, hogy érvényes legyen a visszaútra is. (Információk a www.mav-start.hu honlapon.)

A 2012-es Nemzeti Vágta előfutamainak beosztása:
1. futam – Fülöpszállás, Érsekhalma, Csíkdelne, Sarkad, Kocsér, Hédervár
2. futam – Gödöllő, Csabdi, Győr-Gyirmót, Bajai Kistérség, Hatvan, Komárom
3. futam – Sopron, Kaposvár, Izsák, Zamárdi, Szentkirály, Győrság
4. futam – Kötegyán, Sümeg, Dávod, Bordány, Kővágószőlős, Ibrány
5. futam – Kozárd, Csetény, Alsóörs, Sepsiszentgyörgy, Magyarhertelend, Gyenesdiás
6. futam – Balatonlelle, Szabadszállás, Nagybajom, Szilvásszentmárton, Baja, Keszthely
7. futam – Szentgál, Bugac, Szilaspogony, Topolya, Gidófalva, Nyársapát
8. futam – Domonyvölgy, Szilvásvárad, Nyíregyháza, Budapest-Ferencváros, Mórahalmi Kistérség, Mezőgyán
9. futam – Ópusztaszer, Zabola, Tiszabezdéd, Okány, Tahitótfalu, Csernáton
10. futam – Soltszentimre, Dömsöd, Budapest-Zugló, Tapsony, Pusztaszer, Izsa
11. futam – Mórahalom, Szentlőrinc, Bük, Kapuvár, Tiszaalpár, Tata
12. futam – Kecskemét, Alsótold, Orfű, Balatonszemes, Karád, Kovácsszénája

Az előfutamok első és második helyezettjei jutnak a középdöntőbe.

A sorsoláson készült fotóinkat az alábbi linkről töltheti le > >>

 

 

KÖSZÖNJÜK PARTNEREINK KÖZREMŰKÖDÉSÉT:


A Nemzeti Vágta Kiemelt Partnere:

OTP Bank Nyrt.


A Nemzeti Vágta stratégiai médiapartnere:

MTVA

“Folytatódik, és az ötéves évfordulón még magasabb szintre lép az együttműködés a közmédia és a Nemzeti Vágta szervezői között. A mai napon stratégiai együttműködési megállapodás írt alá a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Nemzeti Vágta szervezésével megbízott Lovas-Show Kft. A közmédia 2011-ben közvetítette először élőben a Székely Vágta futamát a Kovászna megyei Maksa községből, és a Nemzeti Vágta előfutamait a Dunán. A most megkötött szerződés alapján, a Nemzeti Vágta és a Székely Vágta minden versenyét a közszolgálati csatornák közvetítik, és műsoraikban is kiemelt figyelmet fordítanak az eseményekre és a hozzájuk kapcsolódó tematikákra. Az összefogásnak köszönhetően a versenyeken a nagyközönség találkozhat az MTVA népszerű képernyőseivel és a közmédia új arculati landart-elemeivel, valamint lehetőség nyílik a közmédia sikeres vidéki roadshow-ja után egy budapesti helyszínen is arra, hogy a vállalkozó kedvűek elkészíttethessék magukról és családtagjaikról azt a portrét, amelyet a későbbiekben az M1 műsorán láthatnak viszont.”


Támogatók:

Budapest Főváros

Szerencsejáték Zrt.

CBA Príma

Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft.

„Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatójaként és bővítőjeként országosan 8 000 kölcsönzött munkavállalót alkalmazó és hazánkban közel 20 éve jelen lévő Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. azért lépett a Nemzeti Vágtát támogatók sorába, mert - azonosulva a rendezvény értékeivel - olyan egyedülálló eseménynek tartja, amely belföldön és külföldön komolyan hozzájárul nemzeti kultúránk bemutatásához. Az országimázs építése mellett pozitív példát nyújtva ötvözi a sport, a közösségépítés, az egészséges versenyszellem az esélyegyenlőség és országos összefogás erényeit.”

Magyar Posta Zrt.

MÁV-Start Zrt.

Bonafarm Bábolna Takarmány Kft.

Herendi Porcelán Manufaktúra

Horze


A Nemzeti Vágta hivatalos telekommunikációs partnere: Invitel Távközlési Zrt.

A Nemzeti Vágta hivatalos vizes partnere: Szentkirályi Ásványvíz Kft.

A Nemzeti Vágta hivatalos kávés partnere: Tchibo Budapest Kft.

A Nemzeti Vágta hivatalos sörös partnere: Dreher Magyarország Kereskedelmi Kft.- Arany Ászok

A Nemzeti Vágta hivatalos üdítős partnere: Coca-Cola HBC Magyarország Kft.

A Nemzeti Vágta kizárólagos pezsgős partnere: Szent István pezsgő

A Nemzeti Vágta kizárólagos energiaital partnereAdrenalin Energiaital


Médiapartnerek:

Class FM

Port.hu

Fidelio.hu

Haszon Magazin

Gazdasági Rádió

Szabad Föld

Funzine Média

ötvenentúl.hu

Lovas Nemzet

Pegazus


Szakmai Partnerek
:

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség

Magyar Lovas Szövetség

Nemzeti Lóverseny Kft.

Kincsem Park

Lázár Lovas Klub

Hagyományok Háza

Népművészeti Egyesületek Szövetsége

Kocs község

Jász Múzeum

Bottyán Equus Hungária Közhasznú Alapítvány

Budapesti Operettszínház