News Photo

Ilyen még nem volt: Németh János rekordot dönt?

  • 2016. szeptember 02.

Németh János a 2013-as siker után, 2015-ben ismét diadalmaskodott a Nemzeti Vágtán. A Baja színeiben induló lovas 2016-ban is a győzelemért vágtázik My Boy Mennydörgés nevű lovával a budapesti Hősök terén.

- My Boy Mennydörgés az egyetlen lovam, így vele szeretnék indulni idén is. Kétszer nyertünk már. Az új szabályzat szerint, ha még egyszer sikerülne, akkor a lóból örökös bajnok lesz és a további versenyeken nem indulhat nagy sajnálatomra. Ez egy kicsit érzékenyen érint és kettős érzés van bennem, de meg sem fordult a fejemben, hogy azért, hogy mondjuk jövőre versenyezhessünk, visszahúzzam a lovam! – szögezte le Németh János, aki bizonyítani szeretne a szurkolóknak és természetesen Baja városáért is küzd, nem gondolkodik abban, hogy ne nyerjen.

A címvédő szerint lehet fokozni a győzelmet, még egyszer legalábbis biztosan. Az új kiírás alapján csak a háromszoros győztes lova nem indulhatna későbbi versenyen, ő viszont ismét nyeregbe szállhatna. Egyelőre azonban a 2016-os megmérettetésre koncentrál.

- Minden egyes alkalommal a döntőbe jutás a cél. A ló képességei azt bizonyítják, hogy ott a helye. Szeretnénk megvédeni a címet, ha sikerül, az lesz a hab a tortán, hiszen történelmet tudunk írni. Baja négyszeres győztes lenne, egymás után én kétszer nyernék, a lóval pedig háromszoros bajnokok lennénk a Nemzeti Vágtán. Tehát ott vannak a „leg”-ek, de a „de” is mindig ott van, hiszen idáig el kell jutni. A lovasok évről évre komolyan fejlődnek… - magyarázta Németh János, aki úgy érzi: az idei felkészülés talán könnyebbnek ígérkezik, de semmiképpen sem lesz felületes.

- Úgy készülünk, ahogy szoktunk. Nem érzek magamon akkora lelki terhet, mint az előző években. A lóval 12 futamban indultunk, ebből 10-szer nyertünk, kétszer voltunk másodikok. Lazábban fogom fel az egészet, de természetesen nyerni szeretnénk, Baja városáért mindenképpen!

2016. szeptember 2.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?