Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Hírlista

  • Kazinczy Lajos, a 15. vértanú

    A 2019-es Nemzeti Vágta a vértanúhalált halt Kazinczy Lajos honvédezredes előtt tiszteleg. Már hagyománnyá vált, hogy a lovas rendezvény minden évben egy jelentős magyar történelmi alakot emel az esemény jelképévé. Kazinczy Lajos a nemesi származású Kazinczy család sarja, tanulmányait Tulln városának kadétiskolájában végezte. 1848 nyarán felvételét kérte az alakuló honvédségbe. Részt vett a pákozdi csatában és a végsőkig harcolva csak az utolsók között tette le a fegyvert. A fiatal honvéd alig múlt 29 éves, amikor Aradon kivégezték. A 15. aradi vértanúként emlékezünk rá. Történetének felidézésében Kedves Gyula, a Nemzeti Vágta történészszakértője volt segítségünkre.

  • ,,Dicsőséget hoztam a Vajdaságra!”

    2018-ban a vajdasági Nagy Arnold vágtázott a győzelembe a Nemzeti Vágta budapesti döntőjén. Megkérdeztük, hogyan készül az idei megmérettetésre, illetve mit javasol a többi versenyzőnek.

  • Wittelsbach Erzsébet, avagy Sisi, a lovaglás királynője

    Közismert tény, hogy Ferenc József felesége rajongott a lovaglásért. Sisit már egészen gyermekkorától szenvedélyes kapcsolat fűzte ehhez a mozgásformához, tudásával pedig az udvarban is tündökölt. Kérdéseinkre Kedves Gyula, az Országgyűlési Múzeum szakmai vezetője válaszolt.

  • A Kaposvári Vágta zárta az előfutamok sorát

    A VIII. Kaposvári Vágtával végződött a Nemzeti Vágta regionális előfutamainak sora a Meistro Lovastanyán. Az eseményen Somogy megye legkiválóbb lovasai mérték össze tudásukat, hogy elnyerjék a jogot a budapesti döntőn való részvételre.

  • Lódobogástól volt hangos a Hírös7

    Múlt héten rendezték meg a Nemzeti Vágta kecskeméti előfutamát, a Hírös Vágtát, a Hírös Hét Fesztivál keretében A Rudolf Huszárlaktanyában tartott eseményen összesen 20 lovas ült nyeregbe, hogy összemérje tudását.

  • Kecskemét a Nemzeti Vágta következő állomása

    A Hírös7 programsorozat részeként rendezik meg a Nemzeti Vágta kecskeméti futamát augusztus 24-én. A lovas eseményt a Rudolf Huszárlaktanyában tartják, amelyet kifejezetten lovak és lovasok részére építettek. A város vezetésének határozott szándéka, hogy a laktanya területén lovas centrumot hozzanak létre.

  • Több ezer néző a Bakonyi Vágtán

    A hosszú hétvégén lezajlott az V. Bakonyi Vágta a Zirci Tündér Farmon. Hatalmas közönség előtt tartották meg az eseményt, ahol a nézők megismerkedhettek a lovas kultúrával és lovas hagyományőrzéssel.

  • Nemzeti Vágta Gyenesdiáson

    A hétvégén megtartották a Nemzeti Vágta regionális előfutamainak soron következő versenyét. A Festetics Vágta győzteseit a gyenesdiási Faludi-síkon avatták, immáron 10. alkalommal.