Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Hírlista

  • Először szervez elővágtát Vácduka

    Első alkalommal szervez Nemzeti Vágta selejtezőt Vácduka települése. A szombati esemény Kővágó településrészen tartják, ahol az előfutamok mellett számos izgalmas lovas program vár a közönségre.

  • Kövesdy Zsolt nyerte a IV. Hevesi Vágtát

    Szeptember 19-én, szombaton tartották Heves-Alatkán a Nemzeti Vágta utolsó előtti selejtezőjét, a IV. Hevesi Vágtát. A helyszínen nemcsak a felnőtt lovasok, de a legfiatalabbak is összemérhették tudásukat az októberi döntőbe való bekerülésért.

  • Morvai Előd nyerte a Viharsarki Vágtát

    A dél-alföldi településen, Sarkadon rendezték meg idén a Viharsarki Vágtát szeptember 12-én. Az izgalmas előfutamok után kiderült, kik képviselhetik településüket az októberi döntőn a Hősök terén.

  • A biztonság a legfontosabb

    Zárt kapuk mögött rendezik meg az idei Nemzeti Vágtát

  • Borsodi Vágta összefoglaló

    2020. augusztus 30.

  • Ördög Alen ismét a Nemzeti Vágta döntőjében

    A hétvégén rendezték meg a II. Érdi Vágtát, a Nemzeti Vágta idei negyedik előfutamát. A simonpusztai rendezvényen számos résztvevő gyűlt össze, hogy biztassa a versenyzőket.

  • Baja lovasa nyerte a Festetics Vágtát

    Augusztus 23-án rendezték meg a Festetics Vágtát Gyenesdiáson. A Zala megyei futamon számos érdeklődő szurkolta végig az izgalmas futamokat, amelyek végén eldőlt, ki képviselheti települését az októberi döntőben.

  • Megvannak a Nemzeti Vágta első döntősei

    Augusztus 20-án rendezték meg az Orosházi Vágtát a Bogárzói Lóversenypályán. A Békés megyei futamon számos érdeklődő szurkolta végig az izgalmas futamokat, amelyek végén eldőlt, ki képviselheti települését az októberi döntőn.