Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Hírlista

  • 15 éves lovas tehetségek a 15 éves Nemzeti Vágta arcai

    Ahogy már hírül adtuk, a jeles évforduló alkalmából az idei esemény a gyerekeket, fiatalokat helyezi középpontba, a hagyományaink továbbörökítését, a lovaglás népszerűsítését a következő nemzedék számára.

  • Hétvégén startol a Hortobágyi Vágta

    Július 15-17. között a kelet-alföldi Máta településén két napra ismét a tehetséges lovasok, gyönyörű lovaik és az izgalmasabbnál izgalmasabb programok kerülnek a középpontba az 54. Hortobágyi Lovasnapokon. Ennek keretében szombaton, július 16-án rendezzük meg a Nemzeti Vágta hatodik előfutamát, a Hortobágyi Vágtát.

  • „15 éve tölt el büszkeséggel a szerepem!”

    Interjú Székely Tiborral, a Nemzeti Vágta főkapitányával

  • Iváni Vágta [videó]

    Összefoglaló rövidfilmünk a 2022-es évi Iváni Vágtáról.

  • Kiderült kik lettek az Iváni Vágta továbbjutói

    Idén július 2-án, immár második alkalommal rendezett előfutamot a Győr-Moson-Sopron megyében található Iván települése, ahol sokféle színes kísérőprogrammal is készültek az érdeklődőknek a szervezők. A budapesti döntőbe négy felnőtt lovas és három kishuszár jutott tovább.

  • Felvidéki Vágta [videó]

    Összefoglaló rövidfilm.

  • Elindult a jegyvásárlás: októberben jön a 15. Nemzeti Vágta!

    Különleges programokkal várja a nézőket idén a jubileumát ünneplő rendezvény

    150 tehetséges gyermek lovas felvonulása, Jótékonysági Sztárfutam és Fogatvágta, ünnepi lovasíjász és díjugrató bemutató, méneshajtás, valamint számos más meglepetés várja idén a Hősök terére látogatókat, október 1-jén és 2-án a 15. jubileumi Nemzeti Vágtán.

  • Izgalmas futamok a hétvégi Felvidéki Vágtán

    Június 25-én, szombaton sok-sok érdeklődő szurkolta végig a VI. Felvidéki Vágtát Dunaszerdahelyen, amelynek végén eldőlt, kik képviselhetik településüket az októberi Nemzeti Vágta döntőjében.