A megszokott versenyek – mint a Huszárgyerek, a Kishuszár, a Nemzeti Vágta, a Fogatvágta – mellett idén is lélegzetelállító produkciók sorával készülnek a szervezők a 2026-os Nemzeti Vágtára!
Tizennégy hazai és határon túli helyszínen szerveznek idén Elővágtát. A rendezvények fő célja a Nemzeti Vágta október 3-4-i szilvásváradi döntőjébe történő bejutás.
Az amatőr lósport idén az október 3-4-i hétvégén újra Szilvásváradra költözik. A 19. Nemzeti Vágtán a 100 leggyorsabb amatőr lovas – akiket egy-egy település nevez – a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban méri össze saját és lova tudását.
Hatodik alkalommal rendezték meg az Iváni Vágtát az iváni Lovas Majorban, ahol a Nemzeti Vágta előfutamán izgalmas futamok és lelkes közönség várta a résztvevőket. A rendezvény mára a település egyik legjelentősebb hagyományává vált, amely évről évre egyre több látogatót vonz.
Szombaton rendezik a Győr-Moson-Sopron vármegyei településen az Iváni Vágtát, ahol a Vágta előfutamai mellett látványos bemutatók és kísérőprogramok várják a közönséget.
Június 13-án, szombaton egész napos lovas programokkal, huszárfutamokkal, családi élményekkel, szórakoztató műsorokkal, esti koncerttel és tűzijátékkal várják az érdeklődőket a VII. Vácdukai Vágtán, amelyet a Kővágó településrészen rendeznek meg.
Szentkirály, Hatvan és Csetény lovasa állhatott fel a dobogóra szombaton az őcsényi Sárköz Vágta felnőtt futama döntőjében. A Tolna megyei település előfutamával indult az idei év Elővágta-szezonja.