Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Fábry Sándor üget a Nemzeti Vágtán

Látványos huszárfelvonulás, sztárok, polgármesterek: a hétvégén kisorsolták a Nemzeti Vágta futamainak résztvevőit. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum márványtermében megrendezett eseményen a Vágta jótékonysági sztárfutamának versenyzőin, Oszter Alexandrán, Stohl Andráson, Hajas Lászlón és Pintér Tiboron kívül a lovak és a verseny nagy szerelmesei, Dombóvári Vanda, Barabás Éva, Fábry Sándor, és Sebestyén Balázs is aktívan részt vettek. A sorsolás a vendégek családjainak is egy csábító vasárnapi program volt: többen gyerekestől érkeztek a rendezvényre. Stohl Andrást felesége és pici gyermeke kísérte el, akit szemmel láthatóan lenyűgöztek a daliás huszárok

Vasárnap délelőtt a Hadtörténeti Múzeumban Dr. Tamás István elnök és Geszti Péter kreatív igazgató nyitóbeszédével vette kezdetét az ünnepélyes sorsolás, amely egyben a Nemzeti Vágta kezdetét is jelentette. A rendezvényt huszárok felvonulása tette még érdekesebbé és színesebbé.
 
Az eredmény izgalmasnak ígérkezik, hiszen amellett, hogy a szakértők szerint azonos képességű versenylovak (csúcs telivérek kizárva) kerültek egy futamba, az induló települések közül jó néhány szomszéd falu és város, illetve más sporteseményeken is rivális település méri majd össze lovasainak ügyességét. A ceremónián a különleges „Sors ládából” húzták ki a városok és falvak neveit, amelyek ezután az iparművészeti remekműre, a „Vágta táblára” kerültek fel. A táblán szereplő települések képviselői már mind nagyon várják az eseményt.
 
 
„Idén kilencven, tehát nagyságrendileg hasonló létszámú település nevezett be a Nemzeti Vágtára, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy sokan tudják, a válságban össze kell tartani, s hogy csak közös összefogással lehet ezt a nehéz időszakot átvészelni. Egy ilyen rendezvény lehetőséget ad arra, hogy az izgalmas versenyek alatt együtt izguljunk, az Országkonyhán jókat együnk és igyunk, a Vágta korzó utcácskáin pedig megismerjük az ország valamennyi települését – hangsúlyozta Dr. Tamás István.
 
 
A közjegyző jelenlétében tartott eseményen, amelyen huszárok, támogatók, olimpikonok sorsoltak, természetesen a sztárvendégek is – Oszter Alexandra, Fábry Sándor, Stohl András, Pintér Tibor, Hajas László, Barabás Éva, Dombóvári Vanda és Sebestyén Balázs is aktívan részt vettek, akik felváltva húzták ki a futamok indulóit. A szervezők nagy megtiszteltetésnek vették, hogy Németh Ferenc, Imperiál zsokéja idén is elfogadta a meghívást.
 
Fábry Sándor az ünnepélyes ceremónia alatt fontosnak tartotta megkérni a Nemzeti Vágta résztvevőit, hogy vigyázzanak egymásra a versenyen.
 
„Kérek mindenkit, hogy a biztonság kedvéért tegyen meg mindent. Bevallom, tavaly remegő szájjal álltam a pálya szélén, kicsit aggódtam. Úgy tudom, idén a szervezők még inkább odafigyelnek arra, hogy senki ne sérüljön meg” – mondta a showman, aki, ha már szót kapott elárulta, a Nemzeti Vágtán ő is indul, mégpedig az ügetőfutamban Piroch Gáborral és Kőbán Ritával együtt.
 
A sorsoláson jelen volt az Orange Ways képviseletében Kedves Ferenc is, aki a Nemzeti Vágta főszponzoraként állt a rendezvény mellé.
 
A ceremónia végeztével senki sem sietett haza, a vendégek szívesen sütkéreztek a napon, a Budai Várban. Stohl András feleségével és gyermekével együtt élvezte a jó időt, a baba még az udvaron szervírozott lángost is megkóstolta. A résztvevők egy nagyon jó hangulatú, szép eseményt láthattak, amely méltó nyitánya volt az idei Nemzeti Vágtának.

  1.
pálya
2.
pálya
3.
pálya

4.
pálya

5.
pálya
6.
pálya
1. futam Őrség - Szentgotthárd Budapest - Újbuda Felsőszentiván Makó Pitvaros Nyíregyháza
2. futam Mándok Tata Gyomaendrőd Tura Pázmánd Szentkirály
3. futam Dunakeszi Komádi Siklós Szentjobb Szeged Szováta
4. futam Miskolc Velencei-tó Bajai kistérség Jászberény Bátor Tábor Gyula
5. futam Füzesgyarmat Lőrinci Révkomárom Dombóvár Orosháza Vizsoly
6. futam Székelyudvarhely Lébény Soltszentimre Debrecen Hajdúszoboszló Alsóörs
7. futam Gyöngyös Csongrád / Szentes Balatonkenese Őriszentpéter Petőfibánya Esztergom
8. futam Érsekhalma Mogyoród Kaposvár Szentgyörgyvár Csabdi Csíkszereda
9. futam Isaszeg Komáromi kistérség Detk Villány Zamárdi Szigetvár
10. futam Szigetmonostor Sepsiszentgyörgy Bánk Bácsalmás Hernádkak Dobóruszka
11. futam Nagykapos Dorog Siófok Keszthely Hatvan Budakeszi
12. futam Balatonfüred - Tihany Kaposszekcső Lendva Tát Göd Pécs
13. futam Salgótarján Beregdaróc Csetény Orfű Litér Letenye
14. futam Őrbottyán Kunszállás Szajol Balatonalmádi Szarvas Nagybaracska
15. futam Zalakaros Verőce Bakonybél Balaton régió Vásárosnamény Sarkad

A futamgyőztesek első két helyezettje jut tovább a hat középdöntőbe, amelyeknek első helyezettjei jutnak be a döntőbe.