News Photo

Szombaton startol a 4. Tisza-tavi Vágta

  • 2019. augusztus 02.

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzeti Vágta Előfutamát Tiszafüreden. Az augusztus 3-i nagyszabású rendezvényen kiderül, melyik lovas állhat rajthoz az októberi döntőn a Hősök terén.

Az első augusztusi előfutamra a héten zárul le a jelentkezés, szombaton pedig a környék legjobb lovasai mutathatják meg tudásukat. Az előfutam legkiválóbb lovasai és lovai képviselhetik településeiket október 19-20-án a Nemzeti Vágta döntőjén. Tiszafüred a Tiszántúl valóságos ékszerdoboza, a szigetekkel, félszigetekkel, illetve holtágakkal körülhatárolt gazdag élővilággal rendelkező település számos rendezvény otthona. A város vezetése évek óta kiemelt figyelmet fordít a tiszafüredi lovas élet fellendítésére, illetve a lovas közösség megerősítésére.

A Nemzeti Vágta szombati előfutamát az Üdülőövezeti Sportpályán tartják, amelyet a Tisza-tavi Alapfokú Művészeti Iskola műsora után ünnepélyes megnyitó követ. Az eseményen fogathajtó verseny szórakoztatja majd a nagyérdeműt, amelyet csíkos bemutató és meglepetés sztárfellépő műsora színesít. A Vágta előfutamai délben kezdődnek, az eredményhirdetésre pedig kora este kerül sor, amikor kiderül, mely versenyzők képviselhetik a területet a budapesti döntőn.

Fotógalériánk a 2018-as évi Tisza-tavi Vágtáról »

2019. augusztus 1.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?