News Photo

Közel száz induló a Nemzeti Vágtán

  • 2009. május 18..

A hétvégén tartották meg a 2009-es Nemzeti Vágta sorsolását. Összesen 90 település várta, hogy kivel sorsolják össze lovasait az előfutamokra. A május 30. és június 1. között Budapesten, a Hősök terén megrendezésre kerülő rendezvényre százezreket várnak a szervezők. Idén még több program várja majd a kilátogatókat, hiszen a különböző lovasversenyek, és a települések bemutatkozását szolgáló Vágta Korzó mellett, egy „Országkonyha” is színesíteni fogja majd Budapest egyik legnagyobb kulturális, turisztikai, és gasztronómiai fesztiválját.
Idén is sokan tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a sorsoláson
Idén is sokan tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a sorsoláson


Vasárnap mintegy kétszázan vettek részt a Hadtörténeti Múzeumban megrendezett ünnepségen, ahol a 90 induló település lovasait sorsolták össze az előfutamokra. Egy előfutamba 6 lovast sorsoltak össze, így alakult ki a 15 előfutam beosztása. A ceremónián olyan résztvevők húzták ki a Sors ládából a települések neveit tartalmazó pergameneket, akik valamilyen módon kötődnek a Nemzeti Vágtához. Ők a kishuszárokból, a lovasélet nagyjaiból, a hagyományőrzőkből, a támogatókból, volt olimpikonokból, a szakmai partnerekből, és a hírességekből kerültek ki. Az eseményen Demszky Gábor főpolgármester kijelentette, hogy a főváros talán egyik legizgalmasabb új rendezvénye a Nemzeti Vágta, és Budapest örömmel látja vendégül a vidéket.

Rengeteg polgármester tartotta fontosnak, hogy a fővárosba utazzon a sorsolásra, hiszen a tavalyi siker után, országszerte sok közösség mozdult meg annak érdekében, hogy elinduljanak a Vágtán. Baján előválogatót is rendeztek, Bácskai Vágta néven. Külön öröm, hogy a tavalyi 6 után, idén már 9 határon túli, magyarlakta település lesz részese az eseménynek, melyet ez alkalommal az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc gyermekhősei emlékének ajánlanak a rendezők.



A hagyományőrzőknek minden Vágta eseményen kitüntetett figyelem jár
A hagyományőrzőknek minden Vágta eseményen kitüntetett figyelem jár

Dr. Tamás István, a Nemzeti Vágta elnöke kiemelte: – A Nemzeti Vágtán a közösségek nem a politikai érdekek, hanem a lokális érdekek mentén fognak össze. Nekem erről szól ez a rendezvény, és büszke vagyok arra, hogy ilyen sokan részt vesznek rajta. Szeretettel várjuk a települések lakosait Budapestre, jöjjenek el minél többen buzdítani lovasukat és megtekinteni más városok és falvak kulturális értékeit.

A pünkösdi hosszú hétvégén rengeteg program várja majd a kilátogatókat. A települések lovasversenye mellett, megrendezésre kerül egy történelmi lovas gála is, honfoglalás kori lovas íjászokkal, lovagi tornákkal, ’48-as csatajelenetekkel. Ezenkívül huszárverseny, díjugratás, Kishuszár Vágta, éjszakai Tüzes Vágta, mozgáskorlátozottak lovasbemutatója, Széchenyi emlékfutam, volt olimpikonok lovasversenye, és egy Jótékonysági sztárfutam is színesíti majd a programot.



A kishuszároktól a Vágta főkapitányáig mindenki várja már a pünkösdi hétvégét
A kishuszároktól a Vágta főkapitányáig mindenki várja már a pünkösdi hétvégét


A Vágta Korzón – amely az Andrássy útból varázsol egy pavilonokkal szegélyezett sétálóutcát – az induló települések mutatkoznak be kulturális és turisztikai értékeikkel. A 56-osok terénél pedig az Országkonyha várja majd vendégeit a Dunántúl, az Alföld, a Felföld, és Erdély tájainak ételeivel és italaival.

A rendezvény látogatása ingyenes, de aki idén tribünről szeretné megtekinteni a Hősök terén zajló eseményeket, jegyet válthat a lelátókra. Jó hír, hogy a vidékről vonattal érkezőknek csak az odaútért kell fizetni, a visszaút ingyenes lesz a helyszínen lepecsételt vonatjeggyel.




A 2009-es Nemzeti Vágta előfutamainak beosztása:

1. Őrség-Szentgotthárd, Budapest-Újbuda, Felsőszentiván, Makó, Pitvaros, Nyíregyháza

2. Mándok, Tata, Gyomaendrőd, Tura, Pázmánd, Szentkirály

3. Dunakeszi, Komádi, Siklós, Szentjobb (RO), Szeged, Szováta (RO)

4. Miskolc, Velencei-tó, Bajai kistérség, Jászberény, Bátor Tábor, Gyula

5. Füzesgyarmat, Lőrinci, Révkomárom (SK), Dombóvár, Orosháza, Vizsoly

6. Székelyudvarhely (RO), Lébény, Soltszentimre, Debrecen, Hajdúszoboszló, Alsóörs

7. Gyöngyös, Csongrád és Szentes (k), Balatonkenese, Őriszentpéter, Petőfibánya, Esztergom

8. Érsekhalma, Mogyoród, Kaposvár, Szentgyörgyvár, Csabdi, Csíkszereda (RO)

9. Isaszeg, Komáromi kistérség, Detk, Villány, Zamárdi, Szigetvár

10. Szigetmonostor, Sepsiszentgyörgy (RO), Bánk, Bácsalmás, Hernádkak, Dobóruszka (SK)

11. Nagykapos (SK), Dorog, Siófok, Keszthely, Hatvan, Budakeszi

12. Balatonfüred és Tihany (k), Kaposszekcső, Lendva (SLO), Tát, Göd, Pécs

13. Salgótarján, Beregdaróc, Csetény, Orfű, Litér, Letenye

14. Őrbottyán, Kunszállás, Szajol, Balatonalmádi, Szarvas, Nagybaracska

15. Zalakaros, Verőce, Bakonybél, Balaton régió, Vásárosnamény, Sarkad

RO = romániai, SK = szlovákiai, SLO = szlovéniai, k = közös nevezés

Az előfutamok első és második helyezettjei jutnak a középdöntőbe.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?