News Photo

Eljött a döntő napja

  • 2020. október 11.

Elérkezett a Nemzeti Vágta második napja, délután ki derül, ki nyeri a 2020-as versenyt.

Délelőtt szálltak nyeregbe a Nemzeti Vágta középfutamának versenyzői, amely során 5 lovas harcolta ki magának a győzelmet és az indulás jogát a délutáni döntőbe. Ennek értelmében a fináléban már biztosan ott lesz a tavalyi nyertes, aki idén a címvédésért indul, Nagy Arnold Temerinből Fantázia nyergében. A mezőny rendkívül szoros lesz, a korábbi kétszeres nyertes, a bajai Németh János Melisseus Madocsa Mázlival szintén a döntőben versenyez, továbbá Hajós, Kézdialmás és Porva lovasa is megméretteti magát.

A Nemzetközi Futam elődöntői is lezajlottak, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, India és Mexikó már biztosan küzdeni fog a dobogó legfelső fokáért. A legkisebbek ismét képviselik magukat a hétvégén, a Kishuszár Vágtán Vácduka, Újkígyós, Csetény, Madaras, Szentkirály és Bácsfeketehegy lovasa vesz részt. Az izgalmas kocsitoló versenynek is tanúi lehetnek a Nemzeti Vágta nézői, emellett a fogatvágta versenyzőinek is szurkolhatnak.

A délután folyamán ’48-as csatajelenetet mutatnak be a hagyományőrző huszárok, amely során felelevenítik történelmünk egyik legfontosabb pillanatát. Látványos előadásra számíthatnak a nézők a történelmi zászlós lovas karusszeltől is.

A Nemzeti Vágta eseményeit a www.mediaklikk.hu oldalán következik az érdeklődők, továbbá 15 órától élőben a Duna TV-n.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?