News Photo

Ördög Alen a 13. Nemzeti Vágta győztese

  • 2020. október 12..

Szoros küzdelemből került ki nyertesként Porva képviseletében Ördög Alen Ricardó nyergében a Nemzeti Vágtán a Hősök terén. A Millenniumi emlékű helyszínén megrendezett kétnapos esemény során számos versenyszámban mérhették össze tudásukat a lovasok.

Az idei évben rendhagyó módon nézők nélkül rendezték meg a Nemzeti Vágtát, azonban az érdeklődők így sem maradtak ki a versenyek izgalmaiból, az MTVA felületein egész hétvégén élőben követhették az eseményeket.

A lebilincselő elő- és középfutamok után végül az 5 legjobban teljesítő település lovasa jutott a döntőbe, úgymint a címvédésért induló temerini Nagy Arnold, a szintén kétszeres nyertes bajai Németh János, valamint Hajós, Kézdialmás és Porva versenyzője. A finálé számos meglepetést okozott, végül a Porva színeiben induló Ördög Alen győzedelmeskedett Ricardó nyergében és nyerte meg a 2020-as Nemzeti Vágtát. A fiatal lovas már évek óta aktív versenyzője az eseménynek, először sikerült felállnia a dobogó legfelsőbb fokára.

A Nemzeti Vágtán számos más versenyszámban küzdhettek meg a résztvevők a győzelemért az emlékmű köré épített professzionális lovaspályán. A legkisebbek, a Kishuszár Vágta versenyzői is képviselték magukat az eseményen, amely döntőjében ismét Vörös Tamara volt a nyerő, aki elsőként vágtatott a győzelembe Csetény színeiben.

A Nemzetközi Futam sem maradhatott ki a programpontok közül, idén a szervezők Magyarországon élő külföldi lovasok részvételével rendezték meg. A döntő futamba 6 versenyző juthatott be, Magyarország, India, Mexikó, Horvátország, Szlovénia és Szerbia lovasa is képviseltette magát, végül Peter Požar jr. volt a befutó a bábolnai ménesből érkező shagya-arab fajtájú lóval.

A Kincsem+ Fogatvágta versenyszámában idén az Ottlakai ménes volt a befutó, hajtója pedig Makoviczki Richárd. A 2020-as Vágta érdekessége, hogy a Makoviczki család 4 fiúgyermeke 4 különböző számban képviseltette magát eredményesen. A családban kiemelt jelentősége van a lovaglásnak, így számukra a rendezvény is már hagyománynak számít.

A magyar tradíciókra épülő lovas rendezvényen csikós és pusztaötös bemutatóval, történelmi lovas felvonulással és méneshajtással szórakoztatták az érdeklődőket. Emellett ’48-as csatajelenetekkel és a Kassai Lovasíjászok szereplésével színesítették a hétvégi versenysorozatot.

A hétvégén készült fotóinkat Galériánkban találják »

2020. október 12.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?