News Photo

Szombaton kezdetét veszi a II. Nemzeti Vágta

  • 2009. május 27..

Idén a pünkösdi hosszúhétvégére esnek a Nemzeti Vágta rendezvényei. A háromnapos országimázs-fesztiválra százezreket várnak a szervezők, csakúgy mint tavaly. Idén összesen 90 település vesz részt a történelmi hangulatú lovasversenyen és a települések bemutatkozását szolgáló Vágta Korzón. Több város és község is jelezte már, hogy autós konvojokban vagy más módon, szervezetten érkeznek az eseményre. A főváros szombaton már teljes díszben fogadja majd vendégeit a Hősök terén és környékén.


Pénteken éjszaka órák alatt változik majd lovas arénává a Hősök tere

A hétvégén megkezdődnek a második alkalommal megrendezésre kerülő Nemzeti Vágta programjai. A lovas eseményeknek a Hősök terén felépített speciális versenypálya ad majd helyet, melyen megváltoztatták a kanyaríveket, így azok még biztonságosabb versengést tesznek lehetővé az idén. Itt találkozhatunk majd a 90 induló település lovasával, akik szombaton még csak gyakorolnak, de vasárnap már 15 előfutamba beosztva igyekeznek majd bejutni a hétfői középdöntőkbe. A döntőre – melyet a televízió a többi hétfői programmal együtt szintén közvetít – aznap este 6 órai kezdettel kerül sor.

Érdekesség, hogy az eseményre 245 ló érkezik, a pályához pedig 62 kamionnyi speciális homokot szállítanak. A tribünökre 2000-ren férnek fel, de a tér közepéről és a pálya mellől több tízezren láthatják a futamokat. A Hősök terén megrendezett műsoroknak több mint 300 fellépője lesz. A körpálya hossza 500 méter, melyen a versenyzők két és fél kört megtéve fognak végigvágtázni a 1250 m-es versenytávon.


A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a lovak vendégül látására is

Fontos tudnivaló még, hogy a rendezvény látogatása ingyenes, és a szervezők óránként megnyitják majd a tér közepét, hogy a nézők oda is bemehessenek. Aki idén tribünről szeretné megtekinteni a Hősök terén zajló eseményeket, jegyet válthat a lelátókra. Jó hír, hogy a vidékről vonattal érkezőknek csak az odaútért kell fizetni, a visszaút ingyenes lesz a helyszínen lepecsételt vonatjeggyel. Az autósoknak érdemes figyelembe venni, hogy május 29-én este 9 órától június 2-án hajnali 4 óráig lezárásra kerülnek a Hősök tere, valamint az Andrássy út és a Dózsa György út bizonyos szakaszai. A BKV érintett járatai terelőúton közlekednek ez idő alatt, a kisföldalatti azonban mindvégig megáll a Hősök terén.

A települések lovasversenye mellett, megrendezésre kerül egy történelmi lovas gála is, honfoglalás kori lovas íjászokkal, lovagi tornákkal, ’48-as csatajelenetekkel. Ezenkívül huszárverseny, díjugratás, Kishuszár Vágta, éjszakai Tüzes Vágta, mozgáskorlátozottak lovasbemutatója, Széchenyi emlékfutam, volt olimpikonok lovasversenye, és egy Jótékonysági sztárfutam is színesíti majd a programot. Ezekre a vasárnapi és hétfői napon kerül sor. A rendezők arra kérik a kilátogatókat, hogy a lovak közelében ne használjanak vakut, rossz idő esetén pedig inkább esőkabátot hozzanak, ne pedig esernyőt, mert az zavarhatja a többi nézőt a kilátásban.


A tér közepéről mindent látni lehet majd, ezreket várnak oda is

A Vágta Korzón – amely az Andrássy útból varázsol egy pavilonokkal szegélyezett sétálóutcát – az induló települések mutatkoznak be kulturális és turisztikai értékeikkel. A 56-osok terénél pedig az Országkonyha várja majd vendégeit a Dunántúl, az Alföld, a Felföld, és Erdély tájainak ételeivel és italaival. Emellett találkozhatunk majd kézműves vásárral, népzenei programokkal, kocsi- és nyeregkiállítással, honfoglalás-kori íjásztáborral, és egy huszártáborral is.

Minden egyéb információ – mint a rendezvény programja és térképe – megtalálható honlapunkon.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?