News Photo

A Hevesi futam legjobbjai is csatlakoztak a Nemzeti Vágta döntőseihez

  • 2021. szeptember 20..

A fővárosi döntő előtti utolsó kvalifikációs futamot szeptember 18-án tartották Heves-Alatkán, ahonnan 4 felnőtt lovas és 3 kishuszár jutott be a budapesti Nemzeti Vágta fináléjába.

Nagyszerű hangulatú, többféle hagyományőrző és lovas bemutatóval, koncertekkel és családi nappal tarkított hétvégét tudhat maga mögött a település, ahol természetesen az is kiderült, kik jutottak be a Nemzeti Vágta döntő futamaiba.

A felnőtt kategória lovasai közül a maglódi Kincses Adrienn és Garmine Jag nevű lova vágtatott át először a célvonalon, őt követte a másodikként végző Nagy Arnold, aki Hevest képviselte, és aki már 2018-ban és 2019-ben is országos győzelmet ünnepelhetett a Nemzeti Vágtán. Hogy sikerül-e idén harmadszorra is megnyernie a budapesti döntőt, az hamarosan kiderül. A harmadik helyet ezúttal a szentegáti Szőke Dániel és Giboulee szerezte meg, míg a negyedik a dunaszerdahelyi Osztényi Zoltán és Felvidék Kincse nevű hátasa lett.

A kishuszárok versenye is izgalmasan alakult: az első helyen Rozs Anna Júlia Gádoros képviselőjeként futott be a célba. A második Kissová Jesika lett Dunaszerdahelyről, míg harmadikként a felsőlajosi Fazekas Anna és Csillag nevű lova jutott tovább a fináléba.

Gratulálunk a döntősöknek, akikkel október 2-án és 3-án találkozhatnak legközelebb a nézők a budapesti Hősök terén!

Nyeregbe Vidék, nyeregbe Magyarország!

2021. szeptember 20.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?