News Photo

Szombaton a muravidéki lovasok is nyeregbe pattannak

  • 2022. augusztus 16..

Augusztus 20-án hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Muravidéki Vágta, a Nemzeti Vágta szlovén előfutama. Ezúttal Hosszúfalu lesz az esemény központja. A Lendvai Lóbarátok Egyesület szervezésében zajló rendezvényen idén is számos kísérőprogrammal készülnek a közönség számára.

A napokban elkészült a területre tervezett versenypálya, így már semmi sem állhat a hétvégi Elővágta megrendezésének útjába. A rendezvényen az ünnepélyes megnyitót követően csikós bemutató, kettesfogathajtó verseny, valamint pusztaötös és póni trükklovas bemutató is várja a nézőket. A gyerekeket kézműves programok, lovaskocsikázás, táncos mesejáték előadás és népi játszótér szórakoztatja majd, és Ifjúsági Kupa is színesíti a programot - utóbbiban a muravidéki fiatal tehetségek versenyeznek egymással.

A döntőre és a díjak átadására 18.30-tól kerül sor, ahol kiderül, hogy kik képviselhetik településüket a budapesti Hősök terén október 1-jén és 2-án, a Nemzeti Vágta döntőjében. A fináléba az első 3 helyezett jut tovább, míg a szlovén győztes a Nemzetközi futamban képviseli majd hazáját.

Nyeregbe Muravidék!

2022.08.16.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?