Szoros küzdelemben diadalmaskodott a 2022-es Nemzeti Vágtán Galaxy nevű lova nyergében a versenyző, aki immáron háromszoros Vágta-bajnok. A Hősök terén zajló nagyszabású rendezvényen az izgalmas futamok mellett, egyedi és látványos lovas és hagyományőrző produkciókat élvezhetett a közönség a hétvégén, melyek közül többet is a Vágta 15. születésnapja alkalmából álmodtak meg a szervezők. A vasárnapi döntőket élőben közvetítette a helyszínről a Duna Televízió.
A győztes lovas egy rendkívül erős mezőnyben ért célba elsőként, ugyanis olyan versenytársai voltak, mint a Farkaslakát képviselő Tamás Csaba, valamint a temerini Földes Luca. Azonban végül János, és lova, Galaxy bizonyult a leggyorsabbnak, így ők vihették haza az ötmillió forintos fődíjat, valamint a Vágta Vándordíját, az 1848-as huszárszablyát.
A kishuszárok versenyében a békéscsabai Harsányi Viktória és lova, Kassim nyerte meg a döntő futamot, míg másodikként a Békést képviselő Marik Franciska futott be a célba. A harmadik helyezést a váci Cziráky Zsombor szerezte meg.
A Mercedes-Benz Jótékonysági Sztárfutam is elképesztő izgalmakat hozott: Bács Pétert, a tavalyi nyertest végül az utolsó métereken előzte meg Sipos Imre, aki saját lovával Déva Regével indult az idei megmérettetésen. Nyereményét az idei évben is a Bottyán Equus Lómenhely Állatvédelmi Alapítványnak ajánlotta fel. Harmadik helyen a táncművész Széchenyi Krisztián futott be a célba.
A Nemzetközi Futamban Szerbia képviselője, a 2020-as Vágta-győztes Ördög Alen állhatott fel a dobogó legfelső fokára, őt követte Matej Grebenjak, Szlovénia versenyzője, a dobogós harmadik helyezést pedig Magyarországnak és Farkas Dorottyának sikerült megszereznie.
A méltán népszerű Kincsem+ Fogatvágtában (melynek névadó szponzora a rendezvényt is támogató Szerencsejáték Zrt.) a tavalyi évhez hasonlóan, ismét Tieger Endre és a dombóvár-sütvényesi ménes nyert. A második az ottlakai ménes és Makoviczki Richárd, míg a harmadik a köncsögi ménes színeiben induló Nagy Gábor lett.
Közép-Európa legnagyobb lovas versenysorozata idén ünnepelte 15. születésnapját, melynek alkalmából a programok a 15-ös szám köré szerveződtek: az esemény egyik leglátványosabb eleme volt, hogy 150 lovas gyermek vonult fel póniháton, nemzeti színekben a vasárnapi döntő napján. Az idei Vágta ugyanis a jövő lovas generációját helyezte középpontba, az elmúlt 15 év emlékeinek felidézése mellett. A vasárnapi teltházas lelátókon olyan showszámokat is végigkövethetett a közönség, mint a szimultán díjugratás vagy a kocsitoló verseny, de a Győri Ördöglovasok és a Kassai Lovasíjászok is különleges produkcióval készültek az évfordulóra. A hétvégét a gyönyörű méneshajtás programja zárta, a szilvásváradi ménessel.
Még több információ, fotó és videó a 2022-es Nemzeti Vágtáról: www.vagta.hu
Címkék