A mai, „nulladik nap” Nemzetközi Rendőr Lovasverseny zajlik a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban, amelyben 9 ország lovas rendőrei mérik össze tudásukat. Az első versenyszám a szimultán akadály és gyorsasági verseny, ahol egyszerre két lovas indul egymás mellett, és a pályán elhelyezett akadályokat kell átugraniuk, megkerülniük. A második versenyszámban ügyességi akadálypályán kell végigmenniük a versenyzőknek, ahol többek között tűzön átugrás, hordófal döntés, softball pisztollyal célbalövés is szerepel.
A szombati nap – a versenyzők eskütételével és a Nemzeti Vágta ünnepélyes megnyitásával – 12:00 órakor kezdődik. A vasárnapi programok – elsőként a Kishuszár Vágta 1-3. középfutamával – 9:30-kor kezdődnek.
A döntő futamokat október 6-án 15 órától élőben közvetíti a Duna, valamennyi hétvégi futam élőben követhető az m4sport.hu-n és a Médiaklikk.hu-n.
Címkék