,,Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyének első napján kerül sor a Huszárgyerek és a Kishuszár Vágta, a Fogatvágta, és a Nemzeti Vágta előfutamaira. A versenyszámokon kívül izgalmas lovasprogramok is szórakoztatják a lelátókon és a képernyők előtt ülő közönséget” – mondta Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója.
A Nemzeti Vágta második napján a középfutamokba bejutó lovasok mérik össze saját maguk és lovuk teljesítményét, de aznap tartják a Kocsitoló verseny, valamint a Fogatvágta döntőjét is. A lovasbemutatók mellett a Huszárgyerek és a Kishuszár, valamint a Nemzeti Vágta döntő futamát is ezen a napon rendezik.
A versenyzők idén is három korcsoportban állnak rajthoz: a 10 és 13 év közöttiek a Huszárgyerek Vágtán, a 14 és 17 év közöttiek a Kishuszár Vágtán indulnak, a 18. életévet betöltött lovasok pedig a Nemzeti Vágtán mérkőznek meg egymással.
A Nemzeti Vágta számára elsőrendű fontossággal bír a versenyző lovasok és lovak maximális biztonsága, ezért a pálya méretét és formáját 2023-ban alakították át a helyszín adottságai és a lovasok visszajelzései alapján, anyagát pedig a kezdetek óta speciális lólábkímélő homok-granulátum alkotja.
A szilvásváradi versenyre a 100 ló-lovas páros idén 14 hazai és határon túli Elővágtáról juthat be. A rendezvényeket májustól szeptemberig tartják.
Egyedülálló lovas ünnepünk összdíjazása 14,1 millió forint, a Nemzeti Vágta győztesének nyereménye 5,8 millió forint.
A Nemzeti Vágta nem csak ló és lovasa, hanem az általuk képviselt közösségek versenye is, hiszen valamennyi lovast egy-egy – hazai vagy határon túli – település nevez. A Nemzeti Vágta idén is példát szeretne mutatni az egészséges versenyszellem, egymás kölcsönös tisztelete, és a közösségi cselekvésben megmutatkozó hagyományőrzés középpontba állításával.
Címkék