Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Minden eddiginél erősebb mezőnnyel rajtol a sztárfutam

Szintfelmérésen jártak a Nemzeti Vágta hírességei

Szintfelmérésen vettek részt a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamának versenyzői. Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató véleményezte Trokán Nóra, Szőllősi Györgyi, Kaszás Géza, Hajas László és Kunkli Tivadar erőnlétét és tudását.

 


Összegyűltek a Nemzeti Vágta sztárfutamának résztvevői, hogy a szeptember 18-i futam előtt a versenyigazgató felmérje tudásszintjüket és felkészítse őket lélekben a megmérettetésre. Trokán Nóra, Szőllősi Györgyi, Kaszás Géza, Hajas László és Kunkli Tivadar a budapesti Lovas Akadémiában találkoztak, majd rögtön nyeregbe pattantak.

 


Kaszás Géza fiával, Nimróddal


 
Bemelegítés után a sztárok egy kisebb vágtába kezdtek, amely mindenkinek nagyon jól ment. A versenyigazgató megállapította, erősebb a mezőny, mint eddig valaha, s a lányok is esélyesek a győzelemre.
 
Nincs számottevő különbség a lovasok között. Egy nagyon jól sikerült start esetén rendkívül szoros verseny várható” – állította Szotyori Nagy Kristóf.
A legfontosabb, hogy senkinek ne essen baja, de természetesen idén is az a cél, hogy minél jobban teljesítsek,  s ezért mindent megteszek” – jelentette ki Hajas László, aki Atlasz nevű lovával egészen a Nemzeti Vágtáig minden reggel gyakorol a versenyre.
 
Szőllősi Györgyi, a Magyar Televízió műsorvezetője a hajrában szintén rákapcsolt, bár eddig sem hanyagolta el az edzéseket.
Kilenc éve hetente kétszer-háromszor lovagolok, de a versenyre való felkészülés egy kicsit más jellegű gyakorlást igényel. Bevallom, nagyon izgulok, de már alig várom a Vágtát” – mondta a tévés.

 

 
Trokán Nóra

Hajas László


A jótékonysági sztárfutam a városok és falvak ünnepének egyik legnépszerűbb programja, amelynek résztvevői az általuk választott alapítványnak ajánlják föl nyereményüket: a győztes 100 ezer forintot, a mezőny többi tagja 50 ezer forintot. A futam a szeptember 14-18 közötti Nemzeti Vágta utolsó napján, vasárnap délután rajtol.

 

 


Kaszás Géza, Trokán Nóra
 

 


Vágta