News Photo

Kaszás Gézát egy Terminátor edzette

  • 2015. szeptember 16.

Címvédésre készül a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Futamának tavalyi győztese, Kaszás Géza. A színész, aki hatodszor szerepel a Nemzeti Vágtán, úgy érzi, most sokkal jobban lovagol, mint tavaly, amikor az ő nyakába akasztották a babérkoszorút.

Szinte a 2014-es győzelem másnapján már elkezdte a felkészülést az idei versenyre Kaszás Géza. Az 58 éves színész semmit sem bíz a véletlenre: profi tréner segítségével készül az újabb sztárfutamra. Amikor ideje engedte, azonnal a lovardába ment, lovas képességeit pedig igyekszik új szintre emelni, hiszen elkezdett ugrani. Egyelőre az alapoknál jár, de már ez is nagy sikerélményt okoz számára, nem utolsó sorban pedig javult az ülésbiztossága.

Nyáron a hőség ellenére is sikerült gyakran nyeregbe ülnöm. Nem cseréltem lovat, úgyhogy a tavalyi nyerő páros áll rajthoz az idei versenyben. Jó formában van a ló is és úgy érzem, én magam is” – mondja a színész, aki – hogy fokozza a terhelés – rövidebb kengyelben kezdett lovagolni a felkészülés során. Ekkor érezte meg igazán, mennyi jó lábak kellenek a sikeres versenyzéshez.

Döbbenetes tapasztalat volt, hogy a rövid kengyel miatt egészen másképp állnak az izmok, ami sokkal nagyobb megterhelést jelent a lovasnak. Eddig is tiszteltem a galoppzsokékat, de most még inkább, hogy kicsit megéreztem, milyen is a kondíciójuk.

Kaszás Géza egy titkos csodafegyvert is bevetett az idei felkészülésben: Terminátort. Ez egy műló az Alagi Zsokéiskolában, amelyik a ló vágtázását imitálja különböző sebességi fokozatokban. Az egész testet átmozgató edzőeszközön Géza is rendszeresen gyakorolt és jó néhány izzadságcseppet hagyott a gépen, hogy minél jobb fizikai állapotba kerüljön.

A színész-forgatókönyvíró szerint fontos ugyan, hogy egy versenyben szerepelnek a Vágtán, de sokkal lényegesebb, hogy egymás testi épségére figyelve, a közönséget szórakoztatva fussanak végig a pályán Buch Tiborral, Homonnay Zsolttal és Pintér Tiborral. Az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamának szereplői eredményeikkel egy-egy jótékonysági szervezetet is támogatnak. Kaszás Géza ezúttal is a Kézenfogva Alapítványt szeretné segíteni leendő nyereményével. Bár személyes kapcsolata nincs az alapítvánnyal, az általuk végzett munkát maximálisan elismeri, a tavalyi győzelem után pedig már csak babonából is az ő támogatásuk mellett döntött.

Kaszás Gézának ezúttal is családi program lesz a Nemzeti Vágta. Felesége és gyerekei érte izgulnak majd a Sztárfutamban, de ő maga is kíváncsi a Vágta több programjára. Rendszeresen megnézi a magasugró versenyt, nagy szeretettel figyeli a lovas harci bemutatókat, a csúcspontot pedig a méneshajtás jelenti számára, amikor a döbbenetes erővel száguldó lovak futják körbe a Hősök terét.

2015. szeptember 16.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?