News Photo

Másodszor rendeznek Vágtát a Felvidéken

  • 2016. június 22.

A Nemzeti Vágta története során tavaly először rendeztek előfutamot Dunaszerdahelyen. A Felvidéki Vágta sikere egyértelművé tette, hogy a Csallóköz szívében június 25-én idén is randevút adnak egymásnak a régió legjobb lovasai. Dunaszerdahely, mint a vidék kulturális és sportközpontja, tevékeny szerepet vállal a rendezvény létrejöttében. A Sikabony városrész kínálta helyszín tökéletes teret kínál a lovak és a résztvevők, valamint a járművel érkező látogatók számára is.

A Felvidéki Vágta a budapesti Nemzeti Vágta egyik előfutama, melyen a jelentkező lovasok településüket, valamint otthonukat képviselhetik. Felvidékről három lovas juthat majd el a budapesti döntőre, amely idén szeptember 18-20. között lesz a Hősök terén. Dunaszerdahely – házigazdaként – saját lovat indít majd a rendezvényen.

A Felvidéki Vágta rangos megmérettetésnek ígérkezik. Az egész napos sportrendezvényt színes, vidám és szórakoztató műsorok kísérik. A lóverseny mellett nagy teret kap a kultúra és a gasztronómia is. A délelőtt 10 órás kapunyitás után zenei és néptánc programok szórakoztatják a közönséget, majd déltől kezdődnek a Felvidéki Vágta előfutamai. A futamok közti szünetekben hagyományőrzők X. századi arci jelenetet elevenítenek meg, íjászok, lovasíjászok, huszárok tartanak bemutatót, valamint lovas show-ban gyönyörködhet a közönség. Késő délután rendezik meg a Felvidéki Vágta döntőjét, melynek leggyorsabb lovasai indulási jogot szereznek a Nemzeti Vágta budapesti döntő futamaira, ahol településeiket képviselhetik.

A Felvidéki Vágta zárásaként éjszakába nyúló élő zenei koncertek szórakoztatják a sikabonyi repülőtérre kilátogatókat.

Nyeregbe Felvidék! Nyeregbe Magyarok!

További infók: www.vagta.hu, www.felvidekivagta.sk

Fotógalériánk a 2015-ös Felvidéki Vágtáról »

2016. június 22.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?