Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Vágta újdonságok

Szeptember 16-18-a között kilencedszer rendezik meg a Nemzeti Vágtát a budapesti Hősök terén. A lovas hagyományőrző verseny és a hozzá kapcsolódó kulturális és gasztronómiai fesztivál idén is hoz néhány újdonságot.

A leggyorsabb lovasok

A legkomolyabb változás a Vágtára kvalifikálás rendjében történt. Míg korábban a vidéken és határon túl megrendezett Elővágtákról az első két helyen végzett település lovasa szerzett indulási jogot, 2016-ban az Elővágták dobogósai mindhárman indulási jogot szereztek, rajtuk kívül pedig az Elővágtát rendező település küldhetett egy versenyzőt a budapesti futamokra, így alakult ki a Nemzeti Vágta 71 fős mezőnye, ahová direkt is nevezhettek a települések.

Izgalmas futamok

A Hősök terén zajló verseny lebonyolítása is változik kissé. Szeptember 17-én, szombaton rendezik meg a 12 előfutamot két és fél körös, körülbelül 1100 méteres távon. Vasárnap a középfutamokban és a döntőben már három és fél kört, mintegy 1540 métert kell teljesíteniük a versenyzőknek. További változás, hogy míg korábban az előfutamokból a két első helyezett, vagyis összesen 24 település jutott tovább, idén a legjobb időeredményt elérő harmadik helyezett is továbblép, így az öt középfutamban 5-5 település áll majd rajthoz. A középfutamok győztesei vehetnek majd részt a Nemzeti Vágta döntőjén.

 

Speciális start

Azzal, hogy a középfutamokban és a döntőben eggyel több kört kell teljesíteniük a lovasoknak, a szervezők a start jelentőségét akarták csökkenteni. A hosszabb táv jobb kondíciót, nagyobb ló-lovas összhangot követel meg, és lehetőséget ad arra, hogy egy kevésbé sikeres rajt okozta hátrányt legyen lehetőség ledolgozni.

A futamok indítása ezzel együtt is új alapokra került: a korábbi évektől eltérően egy jól látható tíz méter széles startzónából kell indulniuk a lovaknak. A zónába már segítők nélkül kell belovagolni, tartani az egymás közti sorrendet és követni a starter utasításait. Hogy a megváltozott versenyindítás senkinek ne okozzon váratlan meglepetést, már az Elővágtákon is alkalmazták ezt a megoldást, így mindenki már a kvalifikáció során megtapasztalta az új rendet.

Lóbarát talaj

A Nemzeti Vágta pályája egyedisége miatt nem lehet olyan, mint egy állandó lovas terep, de a szervezők óriási hangsúlyt fektetnek a talaj minőségére: idén komoly plusz mennyiséggel frissítik a homokot.

2016. szeptember 13.