Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Nemzeti Vágta győzelemre hajt a Bakonyi Vágta bajnoka

A legjobb körülmények között tartják a zirciek az ígéretes lovat

Bizonyítottak a szervező városok a hétvégi Elővágtákon! A Bakonyi és Festetics Vágtán is dobogós helyezést ért el a rendező város színeiben induló két lovas. Míg a Bakonyi Vágtán a kétszeres Nemzeti Vágta bajnok, a zirci Molnár Gyöngyi ért be elsőként a célba Ricardó nevű lovával, addig a Festetics Vágtát szervező Gyenesdiás lovasa a harmadik helyen futott be a kemény mezőnyben.

A tavalyi esőmosta Bakonyi Vágta után, idén sokkal többen voltak kíváncsiak a Tündér Farmon megrendezett Elővágtára. Az első helyezést a szervező Zirc érte el, aki nem kisebb célt tűzött ki, mint a Nemzeti Vágta bajnoki cím megszerzése. Az esélyük megvan rá, a várost képviselő Molnár Gyöngyi ugyanis már kétszer volt Vágta bajnok. Addig is mindent megtesznek, hogy a ló a legjobb formájában legyen a szeptember 15 és 17 közötti budapesti Nemzeti Vágtán. A legjobb ételeket és vitaminokat kapja és a környék legelismertebb kovácsa jár hozzá. A második helyezést a Kóny színeiben induló Jós László szerezte meg Filou Csinos nevű lovával, harmadik helyen pedig Nyúl települést képviselve Halász András futott be, Reth Butler névre hallgató lovával.

A Festetics Vágtára Csemő és Tata települések nagy múlttal rendelkező, tapasztalt lovasokkal érkeztek. Bár Tata lovasa megszorongatta Csemő lovasát és nagyon szoros volt a küzdelem, a Csemőt képviselő Petrik Tamás végig kiegyensúlyozottan ment Vicces nevű lovával, így végül ő állhatott a dobogó legfelső fokára. Tata lovasa Mátyás Edina a második, míg Gyenesdiás a harmadik helyezést érte el Németh Viktóriával és Felleg nevű lovával.

A Bakonyi eseményen a Kishuszár Vágtát Vörös Tamara nyerte Csetény színeiben, Büszke névre keresztelt lovával. A Festetics Vágta győztes kishuszárja az elképesztően elszánt, kalocsai Rigó Loretta lett, aki addig járta az ország elővágtáit Mózes nevű lovával, míg el nem csípte az első helyezést.

Az idei utolsó elővágtákat most hétvégén rendezik meg Kecskeméten és Kaposváron. Az elővágták dobogós helyezést elért települései a Hősök terén megrendezett Nemzeti Vágtán indulhatnak lovaikkal, melyen több ezer néző szurkol majd a településeknek.

További információk: www.vagta.hu

Fotógalériánk a Bakonyi Vágtáról »

Fotógalériánk a Festetics Vágtáról »

2017. augusztus 23.