Rákóczi Feri a pázmándi népviseletbe öltözött hölgyek koszorújában
Szokatlan jelenségnek lehettek szemtanúi a Danubius műsorvezetői. Rákóczi Feri, Sebestyén Balázs és Vadon János adás közben egy lovat pillantott meg a rádió ablaka előtt, hátán egy betyárral. Körülötte népviseletbe öltözött lányok batyuval, és kikiáltó ember. A Pirítós házigazdái kicsit meglepődtek, hiszen viszonylag ritkán láthatnak betyárt Budapest egyik legforgalmasabb útján.
„A Danubius segít egy településnek elindulni a Nemzeti Vágtán. Számos olyan város vagy falu létezik, amelynek van lovasa, ötlete és kedve csak éppen pénze nincs arra, hogy benevezzen a rendezvényre, ezért a Pirítós elhatározta, hogy bejuttat egy kreatív várost vagy falut a május 30-31 és június 1-jei rendezvényre.Már javában folyik a verseny, a hallgatók pedig szavazhatnak. A települések nagyon lelkesek. Egyik nap Pázmándról vonultak ki hozzánk népviseletben, az azt követő napon pedig Bakonybél betyára lepett meg bennünket” – mesélte Rákóczi, aki rendes házigazda módjára szeretettel fogadta a vendégeket, sőt, ha már lehetősége adódott, a karikás ostort is megpattogtatta.
A kedves látogatók ajándékkal is készültek
Jelen állás szerint három település, az első között jelentkező Komándi, Pázmánd és Bakonybél van versenyben, akik közül pénteken, a hallgatók szavazatai alapján eldől, ki indulhat a Nemzeti Vágtán Pünkösd hétvégéjén.
A rádiós a bakonybéli betyárt és a kikiáltó embert is szívesen fogadta
A hír megosztása