Idén második alkalommal kerül megrendezésre a Hortobágyi Vágta, a több mint fél évszázados múltra visszatekintő Hortobágyi Lovasnapok programjaival egybekötve. A hortobágyi lovasok a budapesti Nemzeti Vágtán való indulásért küzdenek meg egymással.
2018. július 6-8. között 52. alkalommal nyitja meg kapuit a Hortobágyi Lovasnapok, a hortobágyi Mátai Ménes központjában, ahol egész hétvégén hagyományőrző lovas programok várják az odaérkezőket. Pénteken fogathajtó és díjugrató versenyeket, méneshajtást, lovasnomád játékokat és harci bemutatókat láthatnak az érdeklődők.
Szombaton a Nemzeti Vágta pályán versenyeznek a Hortobágyi Vágta lovasai, hogy eldőljön, kik állhatnak rajthoz szeptemberben a Hősök terén. Az Arénában díjugrató derby-t, csikósversenyt, kitartásos magasugratást és szimultán fogatajtó versenyt tartanak a nap folyamán. A gyerekek szórakoztatására gólyalábas komédiát, bábszínházi előadást és táncbemutatót szerveztek. Az esti mulatságról a CSÍK Zenekar és a Parno Graszt gondoskodik.
Vasárnap folytatódnak a hortobágyi lovas versenyek, délután a Hortobágyi Nagydíjon avatnak bajnokot. A Gyermek Lovasfaluban, ahova az Alma Együttes lemezbemutató koncertjével érkezik, a gyermekeket kézműves foglalkozás, népi játszótér, óriás szalmavár huszártábor és természetesen lovaglás is várja a hétvégén.
Jegyek elővételben a https://tixa.hu/hortobagyi_lovasnapok_52 oldalon, vagy a helyszínen kaphatók.
Fotógalériánk a 2017-es Hortobágyi Vágtáról »
2018. július 4.
A hír megosztása