Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Igazi nyári időjárás fogadta a Ceglédi Vágta versenyzőit

Mint minden évben, idén is a Ceglédi Laskafesztivállal egybekötve rendezték meg a Nemzeti Vágta ceglédi előfutamát, a Ceglédi Vágtát. A lovasok a rekkenő hőség ellenére remekül versenyeztek, és kiderült az is, mely települések versenyzői állhatnak majd rajthoz a Hősök terén.

Izgalmas versenynek lehettek szemtanúi a Ceglédi Vágta látogatói vasárnap. Az első helyen az a Petrik Tamás ért célba Marokkó nevű lovának nyergében Csemő képviseletében, aki egyszer már a Hősök terén is dobogó legfelső fokára is állhatott, hiszen 2017-ben ő lett a Nemzeti Vágta bajnoka. Az idei második helyezett sem ismeretlen, a helvéciai Nagy Krisztofer tavaly is a továbbjutók között volt, most pedig Rakéta Rozsdás nevű lovával vívta ki a budapesti indulás jogát. A bronzérmes lovas nevét is hallottuk már, Schvarzenbart József, aki Luvly Jubly Luca nevű lován tavaly a Velencei Vágta egyik győztes volt, idén a Ceglédi Vágtán pedig Őcsény települését képviselte. Így a Ceglédi Vágta 2019. évi nyerteseinek nem lesz ismeretlen a Hősök terén kialakított versenypálya.

Ezek után már nem is okozott meglepetést, hogy a Kishuszár Vágta győztese az az orosházi Mórocz Mercédesz lett, aki eddig már kétszer állt rajthoz Budapesten.

Az Elővágta futamain kívül egész nap lovasbemutatókat tartottak, valamint megrendezték az Ország Tésztája versenyt. A napot a Halott pénz fergeteges hangulatú koncertje zárta. A hétvége állandó programjai között volt kézműves vásár, vidámpark és borsziget.

Fotógalériánk a 2019-es évi Ceglédi Vágtáról »

2019. június 12.