News Photo

Nagyszabású lovasünnep Muravidéken

  • 2019. július 03.

Magyar történelmi település ad otthont a Muravidéki Vágtának hétvégén. A Nemzeti Vágta muravidéki előfutamát július 6-án tartják Lendván.

A korábbi évekhez hűen a Nemzeti Vágta muravidéki előfutama két részből áll. A nemzeti futamon a Muravidéken élő, magyar nemzetiségű lovasok, és az általuk képviselt helyi falvak versenyeznek egymással, a nemzetközi futamon pedig szlovén nemzetiségű versenyzők vívnak csatát a budapesti döntőbe kerülés jogaiért.

A terület legnagyobb lovas eseménye ünnepélyes megnyitóval és felvonulással indul Lendván a Lipa szállodával szemben. Az egésznapos ingyenes rendezvényen az előfutamot délelőtt rendezik meg, amelyet csikós bemutató követ. A nagyérdeműt többek között nemzetközi gyermeknéptánc-fesztivál, díjugrató bemutató szórakoztatja. Emellett számos egyéb programmal várják az érdeklődőket, a gyermekek lovas foglalkozásokon, pónilovagláson és lovaskocsikázáson vehetnek részt, míg a felnőttek a kulináris örömöknek hódolhatnak. A döntő futamot és a díjkiosztó ceremóniát a zenekarok esti koncertje előtt rendezik meg.

A IV. Muravidéki Vágtán számos település képviselteti magát, Petesházától kezdve Hidvégen át egészen Kámaházáig. A Muravidéki Vágta egyik alapítója is versenyezni fog. A 60 esztendős Göntér Ferenc évekkel ezelőtt a lovas esemény egyik megálmodója volt, idén másodjára indul a muravidéki előfutamon. Az előkészületek során két lovat is felkészít, hiszen fia, Aleksander is versenyezni fog. Horváth József már a kezdetek óta részt vesz a Nemzeti Vágta Muravidéki előfutamának lebonyolításában, tavaly a budapesti Vágtán a 25. helyet szerezte meg, azonban idén Zsonglőr nevű lovával az első 10 közé kerülés vagy a döntő a cél.

Fotógalériánk a 2018-as évi Muravidéki Vágtáról »

2019. július 3.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?