Közügyek (PannonRTV) - Vendég Pál Károly, a Vajdasági Vágta társszervezője és Szerbák Zoltán, a III. Vajdasági Vágta győztese.
2015. június 27-én, szombaton ismét a Hatvani Népkertben dübörögnek a lovak. A Hatvani Vágtán dől el, hogy a térség lovasai közül kik képviselhetik településeiket szeptember 18-20-a között Budapesten, a Nemzeti Vágta futamaiban.
A VIII. Bor- és Laskafesztivál keretében rendezik meg június 21-én, vasárnap a Gyógyfürdő és Szabadidőközpontban a III. Ceglédi Vágtát. A Nemzeti Vágta területi selejtezője ezúttal is az esemény csúcspontja lesz, de egész hétvégére bőséges programot kínálnak a szervezők.
2015-ben új helyszínre költözik a Tahitótfalui Vágta. Ezúttal a Zablakert Lovastanya látja vendégül a Nemzeti Vágta előfutamának résztvevőit és az érdeklődőket 2015. június 20-án. Az egész napos lovas programsorozat díszvendége Molnár Gyöngyi, aki 2014-ben Iceman nyergében Tahitótfalunak szerzett győzelmet a Nemzeti Vágtán.
A Tahitótfalui Vágta programja
Tahitótfalu, Zablakert Lovastanya
Hatodszor rendezik meg 2015. június első hétvégéjén a Győr-Gyirmóti Rodeo Ranch Szabadidőparkban a Nemzeti Vágta regionális selejtező futamát, a Kisalföld Vágtát.
Közügyek (PannonRTV) - Vendég Pál Károly, a Vajdasági Vágta társszervezője és Szerbák Zoltán, a III. Vajdasági Vágta győztese.
Baljós előjelekkel indult, de hatalmas sikerrel zárult a III. Vajdasági Vágta a Topolya melletti Zobnaticán. A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamáról öt lovas jutott tovább a Nemzeti Vágta szeptemberi, budapesti futamaira.
Május 23-án, szombaton délben harmadszor startol el a Vajdasági Vágta a Topolya melletti Zobnaticán. A Nemzeti Vágta előfutama ezúttal is a lovassportok délvidéki ünnepe lesz. Várhatóan 10 ezernél több látogató szurkolhat majd a vajdasági települések lovasainak, amikor kiderül, közülük melyik három képviselheti majd a régiót szeptemberben a Hősök terén, a Nemzeti Vágta döntő futamain.
Először rendezték meg a Bakonyi Vágtát Zirc-Tündérmajorban. A 2015-ös Nemzeti Vágta második előfutamát látványos lovas szórakoztató programok színesítették az erős és színvonalas verseny mellett május 16-17-én.
Merész Szonja futott be elsőként
Sarkadon rajtolt el a Nemzeti Vágta szezonnyitó futama, ahol Döge település színeiben Merész Szonja és lovasa, Kaló Fanni jutott be a szeptember 18-20. között rendezendő, budapesti döntőbe. A május elsejei elővágta számos meglepetéssel, izgalommal és színes programokkal várta a többezres nézőközönséget.