Cegléd

Cegléd - Nemzeti Vágta


Versenyző:

Kövesdy István


1290. március 5-én és 6-án IV. László két oklevelet állított ki Cegléd mellett („Datum prope Chegled”). Ez az első hiteles történeti forrás a településről. 1541 és 1686 között, Buda elfoglalása után, Cegléd török uralom alá került, a 16. század végén a törökkel szövetséges tatár seregek Ceglédet és környékét a földdel tették egyenlővé. Hosszú évek múlva merészkedtek vissza az emberek, s lassan újra benépesült a város. Az 1834-ben pusztító tűzvész után alakult ki a mai városszerkezet, épültek a jelentősebb középületek. A Pest–Szolnok vasútvonal már 1847-ben érintette a várost, mely azóta is jelentős forgalmi csomópont. A város mai arculata szépen felújított épületekkel díszített egységes és harmonikus városképet őrzött meg történelmi múltjából. Ha itt sétál, csodálatos házakat, templomokat láthat, de betérhet a Kossuth Múzeumba is.



  • Ló neve: Balu Gidrán-41 (Majális)
  • Nevező: Cegléd Város Önkormányzata

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?