hajtó: Kalmár László
segédhajtó: Bojári István
lovak:
Bitang | 2016 | sárga | kisbéri félvér | herélt
Fantom | 2010 | sárga | kisbéri félvér | herélt
A Bugaci Ménes a Nemzeti Vágta Fogat Vágta története során négyszer nyerte meg a versenyszámot. Három alkalommal 2013, 14, 15 ifj. Kalmár László, egyszer pedig ifj. Juhász László hajtotta a fogatot.
A Bugaci Ménes története 1968-ig nyúlik vissza, amikor megalapították az Arany Ménest, a Kisbéri fajtájú sárga lovakkal. A ménesben kezdte lovas karrierjét Túri József, a legeredményesebb magyar díjugrató lovas, aki 1988-ban a nyári olimpián hatodik helyezést ért el, míg 1989-ben az Európa-bajnokságon aranyérmes lett. A Bugaci Ménes vezetője volt Abonyi Imre 1971-ben a Négyesfogathajtó Európabajnokságon aranyérmes lett. Juhász László szintén a Bugaci Ménes színeiben versenyzett, aki 1984-ben a szilvásváradi Négyesfogathajtó Világbajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott. A következő siker 1987-ben született, amikor Kecskeméti László a ménes hajtója Riesenbeckben Kettesfogathajtó Világbajnok lett.
A Bugaci Ménes jelentős turisztikai központ, a külterjes pásztorkodó állattartás bemutatásának helyszíne, ahol meg lehet tekinteni a csikósok bemutatóját, a pusztaötös fergeteges vágtáját, az őshonos állatparkot a mangalica sertésekkel, rackabirkákkal és természetesen a szürkegulyát. A pásztormúzeumban a pásztorok használati tárgyait, míg az eredeti működőképes kovácsműhelyben a különleges patkókat lehet megtekinteni.