Kecskeméttől nyugatra fekszik a települést körülvevő terület jelentős része, mint a Kiskunsági Nemzeti Park része, helyi védettséget élvez. Az Ágasegyházától délre elterülő, különös védettséget élvező ősborókás lenyűgöző látványt nyújt, melyen keresztül halad turista útvonal is. Régészeti leletek szerint már az ókorban lakott terület volt. Az Árpád-korban kunok birtokolták, ezt bizonyítja az 1353-ból való első írásos említése is. Az Árpád-kori kun település nyomait már az akkor mocsárral, réttel körülvett szigeten találjuk. A török hódoltság idején az addig virágzó település teljesen elpusztult, még az 1800-as évek elején is lakatlan volt. Az 1810-es évektől Kecskemét külterülete volt, csak 1952-ben vált önálló községgé.