Nagybajom

Nagybajom - Nemzeti Vágta


Versenyző:

Bognár Bianka


1197-ből vannak írásos emlékek róla a zselicszentjakabi apátság birtokösszeírásában. A XVIII. század közepéig Nagybajom falunak számított és 1859-ben 2-3 ezer fős mezőváros lett. 1870-ben 4000 lakójával Somogy megye harmadik legnépesebb települése. A gazdasági és társadalmi erő bizonyítéka volt az is, hogy három különböző vallási felekezet, a katolikus, a református és az izraelita külön elemi iskolát tartott fenn. A település kedvező földrajzi helyzete jelentős károkat okozott a történelem során, hiszen a háborúk idején vonuló hadak útjába esett, pusztította török és tatár egyaránt. A II. világháború idején a dunántúli hadmozdulatok ré vén súlyos emberáldozatot köve telő csaták helyszíneként tartják számon ma is, itt húzódott a német frontvonal. Nagybajom a gólyák városa, webkamerán lehet nézni az itt költő egyedeket. De számos, többek között langalló fesztiválra is érdemes ide ellátogatni.



  • Ló neve: Maxim-Bóbita
  • Ló kora: 6
  • Ló neme: kanca
  • Ló fajtája: kisbéri félvér
  • Ló színe: sárga
  • Nevező: Európa-Pék Kft.

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?